Constantinovits Milán, Sipos Zoltán

Nemzetközi üzleti technikák


Közraktározás

A nemzetközi logisztikai folyamatban az áruáramlás szabályozásában, az áruellátás mennyiségi igényének kielégítésében – optimális ráfordítás mellett – kiemelt jelentősége van a közraktári funkciók igénybevételének, hiszen a kereskedelmi ügylet lebonyolítása során is sor kerülhet az áru betárolására. Tegyük fel, hogy az áru hamarabb készül el, de a vevő nem járul hozzá az előszállításhoz, az áru kikötőbeli fogadásáról (hajótérfoglalásról) a vevő nem gondoskodott időben, ezért szükségessé válik az áru kikötői beraktározása, avagy a leszállított árut a vevő valamilyen kifogásra hivatkozva nem veszi át, és az eladónak kell gondoskodnia az áru elhelyezéséről, tárolásáról. Különleges ügyletek esetén (pl. reexportügylet realizálásakor) az áru csak ideiglenesen marad belföldön, és exportálásáig közraktárba helyezik. A közraktári ügylet lényege azonban mégsem az áru raktározása, hanem a közraktári szerződés alapján az áru megőrzése, letétbe fogadása. A közraktár a szerződés szerint a befogadott áruról ún. közraktári jegyet állít ki a letevő javára. A közraktár teljes vagyonával felel a közraktárjegyen feltüntetett áru szerződéses ideig történő mennyiségi, minőségi megőrzéséért.

Nemzetközi üzleti technikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 723 4

A jelen szakkönyvben található ismeretanyag egyaránt szól a tényleges és a leendő nagyvállalati és kisvállalkozó üzletembereknek, üzletkötőknek, marketingszakembereknek. A nemzetközi szokványok és üzleti gyakorlat megismertetésével bevezet a hazai és a globális külkereskedelmi feltételrendszerhez való alkalmazkodásba. Bemutatja az eredményes üzleti munka módszereit és az ésszerű kockázatkezelés lehetőségeit is. A könyvet jó szívvel ajánljuk tehát gyakorlati szakembereknek, üzleti menedzsereknek, vállalkozóknak. Az információs társadalom piacán a több tudás üzleti előnyt jelent, itt pedig olyan ismeretekről van szó, amelyek közvetlenül alkalmazhatóak a gyakorlatban is.

A könyv a szerzőpáros korábbi szak- és tankönyveinek a folytatása, elsősorban a több kiadást is megért „Külkereskedelmi technika - külpiaci kockázat" című könyvnek, valamint a 2008-ban kiadott „Nemzetközi kereskedelmi ügyletek" című munkának.

A szakkönyv tizenöt fejezetre bontva tárgyalja a nemzetközi árukereskedelmi tranzakciók környezeti feltételeit és intézményi peremfeltételeit, a tranzakciótípusokat, a nemzetközi üzleti szokványok tartalmát (amelyek lényegében a nemzetközi kereskedelem sajátos nyelvezetét jelentik), valamint a nemzetközi ügylet tartalmi kérdéseit és folyamatait. A szerzők naprakész ismereteket adnak, mivel legújabb kutatási eredményeiket is felhasználták a kézirat elkészítése során: így például az Incoterms szokványok új változatát és alkalmazásának újabb szempontjait, vagy a nemzetközi biztosítási szokványok átalakításának új fejleményeit is.

A szakkönyv alkalmas mind az érdeklődő szakmai közönség, mind pedig a felsőoktatás igényeinek kielégítésére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/constantinovits-sipos-nemzetkozi-uzleti-technikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave