Arisztotelész

Az égbolt


fejezet

Jóllehet pedig egy ő,464 neve sok van,465 melyeket azon újabb és újabb hatások alapján kap, amelyeket ő vált ki.466 Mert Zeusznak és Diosznak is hívjuk, egymás mellett használván a két nevet, mintha azt mondanánk: „aki által élünk”.467 Kronosz, illetve az Idő468 gyermekének mondják, mert határtalan korszakból korszakba lép; villámlónak, mennydörgőnek, derűsnek és éterinek, mennykőszórónak, esőfakasztónak az esők, mennykövek meg a többi miatt hívják. Gyümölcsérlelőnek meg a gyümölcsökről, városvédőnek viszont a városokról nevezik; szülésznek meg házőrzőnek, családinak és atyainak, mert ezen szférákhoz is köze van; a „társulást és barátságot védő”, a „vendégszerető”, a „harcias” és „diadalmaskodó”, a „megtisztító” és „vérbosszuló”, az „oltalomadó” és „mézes” – ahogy a költők mondják –, a szó igaz értelmében „megőrző” és „szabadító”, összefoglalva a „mennyei” és „földi” nevet kapta a különféle természetek és sorsok összességéről, minthogy mindennek az oka. Ezért mondják – nem is helytelenül – az orphikus szövegek is:


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 745 6

Az égbolt c. műben Arisztotelész általánosabb természetfilozófiai megfontolásait az égitestek mozgására és természetére alkalmazza. E megfontolások eredményeképpen Arisztotelész amellett érvel, hogy a világ örök, véges kiterjedésű, és középpontjában helyezkedik el a gömb alakú Föld. Az égbolt örökké tartó körmozgást végez - ezt az teszi lehetővé, hogy az égboltot a körmozgást a saját természetes mozgásaként végző speciális anyagfajta alkotja.

A mű harmadik és negyedik könyve a világ közepén elhelyezkedő Föld elemeinek tulajdonságait írja le - ezek közül a föld és a víz természeténél fogva függőlegesen lefelé mozog, a levegő és a tűz pedig felfelé törekszik -, majd azt taglalja, hogy az elemek mozgása mennyiben határozza meg az összetett testek mozgását.

Kötetünk Az égbolton kívül függelékként a pszeudo-arisztotelészi Világrendet is tartalmazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-az-egbolt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave