Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


A szofisták

Az 5. század utolsó és a 4. század első évtizedei folyamán a „szofistáknak” nevezett vándorló tanítók meghatározó jelentőségre tettek szert a görög kultúrában. A mozgalom elindítójaként Prótagoraszt tartja számon a hagyomány; a másik kezdeményező Gorgiasz, aki magas szintre emelte a szofisták kínálta képzésben központi szerepet elfoglaló retorikát. A szofisták második nemzedékének legjelentősebb tagjai Prodikosz, Hippiasz, Antiphón, Thraszümakhosz, az Anonymus Iamblichi (egy névtelen szerző, akinek az igazságosságra vonatkozó fejtegetését az újplatonikus Iamblikhosz őrizte meg) és a Disszoi logoi („kettős érvek”) szerzője. A szofistákkal rokon eszméket vallott Kritiasz, Platón idősebb rokona, a harminc zsarnok egyike, ő azonban nem működött tanítóként.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave