Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Richard Hooker (1553–1600)

Hooker már a reformáció angliai bevezetése utáni társadalom problémáihoz kapcsolódott, Locke egyszerűen csak „az éles eszű Hooker”-ként (judicious Hooker) emlegeti. Alapműve az Of the Laws of Ecclesiastical Politie (Az egyházi politika törvényei), melynek első négy könyve 1594-ben, az ötödik 1597-ben, a további négy pedig halála után jelent meg. A mű fő célja a katolikusok és a puritánok közti „középút” (via media) megtalálása s bemutatása egyfajta középkori eredetű törvényhierarchia segítségével. Aquinói Tamáshoz hasonlóan a legmagasabb szintű törvénynek azt az „örök törvényt” tekinti, melyet Isten saját maga számára állított fel cselekvése mércéjéül. Ettől különbözik a természeti törvény, melynek két alapvető fajtája van: az egyik a nem szabad („természeti”) cselekvőkre vonatkozik, a másik az ésszel bíró, szabad emberi cselekvőkre. Az ész által adott cselekvési szabályok nyilvánvalóak mindenki előtt, amiből a – majdan Locke által elvetendő – kritérium adódik, hogy az emberiség egyetemes egyetértése a végső soron Istentől, a természet alkotójától származó, bizonyos, morális törvény jele.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave