Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Ellenvetések és Válaszok

Descartes hatása a kortárs gondolkodásra szinte felmérhetetlen. E hatásnak van filozófiai s nem filozófiai ága. Utóbbival kevesebbet foglalkozunk: részben egyetempolitikai, részben teológiai okai vannak, hogy már Descartes életében, elsősorban a németalföldi egyetemeken olykor a szó legszorosabb értelmében vett csatározások zajlottak Arisztotelész, illetve Descartes tanainak védelmezői között, elsősorban arról, hogy melyik gondolkodásmód alkalmasabb a kálvinista alapon megreformált teológia megalapozására, illetve hogy szükség van-e egyáltalán a teológiában filozófiai megalapozásra. Többszörös félreértésekre adott okot az is, hogy akiket Descartes nevében szólónak tekintettek, valójában más nézeten voltak. Descartes-nak így több fronton kellett helytállnia, s ez bizony nem tette számára vonzóvá az egyetemi karriert. Könnyen lehet, hogy ezért választotta kései közönségéül Erzsébet hercegnőt s Krisztina királynőt.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave