Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Giambattista Vico (1668–1744)

Kétségkívül az átmenet gondolkodója, talán az egyetlen, aki igen határozottan szembehelyezkedett a korszak uralkodó tendenciáival. Az egzakt tudományok kultuszával szemben a történeti tudományok fontosságát emelte ki. Életét Nápolyban töltötte, 1694-től a retorika professzora volt – hiába próbálván megszerezni egy jogi tanszéket –, később udvari történészként működött. 1708-ban tartotta legnevezetesebb évnyitó beszédét De nostri temporis studiorum ratione (Korunk tanulmányainak jellege) címmel, mely a karteziánus tudásideál ellen íródott a humanizmus nevében. 1710-ben keletkezett a De antiquissima Italorum sapientia (Az itáliaiak legrégebbi bölcsessége), 1725-ben pedig annak a műnek első változata, melyet általában az Új tudomány rövid címen ismerünk (Principi di una scienza nuova d’intorno alla Commune natura delle nazioni, A népek közösségi természetéről szóló új tudomány alapvonalai). A második kiadás 1730-ban jelent meg, a harmadik pedig 1744-ben, röviddel halála előtt.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave