A filozófia olyan jelentős alakjaitól eltérően, mint Schelling, Hegel, Brentano vagy Heidegger, Husserl nem a teológián, hanem a matematikán keresztül érkezik a filozófiához. Ez a tény leginkább Leibnizcel és Bolzanóval rokonítja. Berlini professzora, Weierstrass ébresztette fel benne az érdeklődést a matematika megalapozásának problémája iránt. A szám az elme produktuma, mégsem tartozik az empirikus realitáshoz, az aritmetika filozófiájának feladata tehát a szám sajátos idealitásának megragadása. Az 1891-es mű, Az aritmetika filozófiája alcíme világosan mutatja Husserl filozófiájának akkori irányultságát: Pszichológiai és logikai vizsgálódások. Első írásában tehát a szám fogalmának pszichológiai eredetét igyekszik feltárni, elsősorban a Brentano értelmében vett deskriptív pszichológia módszerének segítségével. A könyv megjelenését követő években azonban rohamosan távolodott saját eredeti, később pszichologistának tartott álláspontjától. Egyre világosabbá vált számára, hogy a szám fogalmának idealitását fenyegeti egy olyan megközelítés, amely ezt a fogalmat az emberi psziché sajátos működésére, az ún. „kolligáló”, vagyis egybegyűjtő aktusokra vezeti vissza. Saját álláspontjától való önkritikus eltávolodását Frege 1894-ben publikált megsemmisítő hangú kritikai recenziója is megerősítette. Husserltől egyébként sem állt távol az önkritika: életművében több olyan jelentős gondolati fordulat található, amely egy-egy korábbi elképzelésének nyílt kritikájaként fogalmazódik meg.