Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


A filozófia módszere

Moore 1910 után sok mindent átvett Russell logikai elemzéseiből és Russellhez hasonlóan úgy vélte, hogy az állítások jelentésének az elemzésével metafizikai konklúziókhoz juthatunk. Így például az észlelési állítások elemzése azt mutatja meg, hogy a végső elemek, amelyek a hétköznapi gondolkodás és beszéd tárgyai, nem a fizikai tárgyak, hanem az érzetadatok. Ugyanakkor számos logikai kérdésben nem osztotta Russell nézeteit: például úgy vélte, hogy a következtetés nem értelmezhető pusztán kondicionálisként, továbbá azt állította, hogy a létezést lehet individuumok tulajdonságaként értelmezni („Is Existence a Predicate?” [Predikátum-e a létezés?], 1936). Másfelől a logikai pozitivistákkal szemben úgy vélte, léteznek a priori szintetikus állítások, azaz nem minden szükségszerű állítás analitikus, és nem fogadta el az értelmesség verifikacionista kritériumát sem (lásd 9.5.1.).

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave