Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


A Berlini Kör

Az 1920-as évektől Berlinben is működött egy filozófusokból és tudósokból álló kör Hans Reichenbach vezetésével, az „Empirikus Filozófiai Társaság” (tagjai voltak még Carl Gustav Hempel, Kurt Grelling, David Hilbert, Richard von Mises). A Berlini Kör nézetei sok tekintetben közel álltak a bécsi logikai pozitivistákéihoz, ugyanakkor alapvető nézeteltérések is voltak közöttük, ezért a berliniek inkább logikai empiristának és nem logikai pozitivistának nevezték magukat. A Bécsi Körrel együtt, Carnap és Reichenbach közös szerkesztésében adták ki az Erkenntnist, illetve közösen szerveztek tudományos-filozófiai konferenciákat. A 30-as évek második felére a kör feloszlott, a náci hatalomátvétel után tagjainak egy része emigrált, Reichenbach 1933-ban Törökországba, majd 1938-ban az Egyesült Államokba, Hempel 1934-ben Belgiumba, majd 1939-ben az Egyesült Államokba ment, csakúgy, mint Von Mises. Grelling koncentrációs táborban halt meg.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave