Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


4. Módszertani klasszifikáció

Az első megkülönböztetést a reduktív és a nem reduktív vallásfilozófia között teszem. Reduktív az a vallásfilozófia, amely a vallás eredeti egészét egy funkcióban, egy adott szempont szerint, egy történeti összefüggésben akarja megragadni, és a vallást ezen összefüggés tartalmával azonosítani. Igaz, hogy a vallási tanok egy része adott történeti körülmények között, adott helyzetben, adott emberek csoportja számára, adott időn keresztül „ópiumként” is jellemezhető, ám ebből semmiképpen sem következik, hogy maga a vallás „a nép ópiuma” lenne. A példának megfelelően reduktív vallásfilozófiának tekinthetők az ökonómiai, szociológiai, lélektani és empirikus-történeti alapú vallásfilozófiák. Ezek azt a benyomást keltik, mintha az egészről számolnának be, de valójában annak csak egy funkcióját, szeletét vagy aspektusát ragadják meg és azonosítják a vallás egészével. A vallás sok esetben társadalomalkotó és szolidaritásteremtő, de az már nem igaz, hogy – mint Durkheim és követői állították – egésze kimerülne ebben a funkcióban. Hasonló kifogások hozhatók fel minden reduktív vallásfilozófiával szemben.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave