Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula (szerk.)

Gének, gondolkodás, személyiség


Gén-környezet korreláció

Ahogy korábban már említettük, a gén-környezet korreláció arra a jelenségre utal, hogy ami környezeti hatásnak tűnik, részben genetikai okokra vezethető vissza, azaz a különböző környezeti tényezőknek való kitettség összefüggést mutat bizonyos genetikai faktorokkal. Egy széles körben elterjedt környezeti tényezők felmérésére kifejlesztett eszköz a HOME-leltár (Home Observation for Measurement of the Environment; Caldwell és Bradley 1978). A HOME-leltár olyan tényezőkre irányul, mint a szülői válaszkészség, a készségek megerősítése és a játékok mennyisége, jellege. Egy HOME-ot alkalmazó örökbefogadási vizsgálatban az adoptált és nem adoptált gyerekek korrelációit hasonlították össze egy- és kétéves korukban (Braungart és mtsai 1992). A HOME-pontszámok hasonlóbbak lettek a nem adoptált, mint az adoptált testvérek esetében egy- és kétéves korban egyaránt, ami a HOME-pontértékek genetikai meghatározottságára utal. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek környezeti hatásokra adott válaszait, e környezeti hatások értékelését genetikai tényezők befolyásolják (Plomin és mtsai 2005).

Gének, gondolkodás, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 706 7

Magas szülőknek csak magas gyermekei lehetnek? Lehet az, hogy alapvető biokémiai folyamatainkat tekintve kevéssé különbözünk a baktériumoktól, alig a muslincáktól és szinte egyáltalában nem a csimpánzoktól? Valóban a nevelésen múlik, hogy ki lesz társaságkedvelő, ki szorongó, ki félénk és ki agresszív - vagy ebben a gének is fontos szerepet játszanak?

Vajon tényleg csak legfeljebb néhány molekulánk eltérésein múlik, hogy némelyikünk hajhássza az újdonságokat, mások legszívesebben csak elüldögélnének a szobában?

Lehetséges, hogy a szomszédunk, akinek már a nagyapja is a mi nagyapánkkal gyerekeskedett, genetikailag jobban eltér tőlünk, mint egy zulu törzsfőnök?

Öröklődhet-e a mélabú, a kíváncsiság vagy a kreativitás? A szülői nevelés hiányosságai vagy bizonyos gének tekinthetők felelősnek azért, ha valaki depresszióban, skizofréniában vagy autizmusban szenved? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy öröklött adottságaink ellenében karcsúak legyünk, uralkodjunk indulatainkon és fejlesszük gondolkodásunk rugalmasságát?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk választ a könyv lapjain. A konkrét válaszokon túlmenően megismertetjük az olvasókat azokkal a genetikai elvekkel, szabályszerűségekkel, amelyek közel visznek egy-egy probléma megoldásához. A hazánkban hiánypótlónak szánt könyv számos kutató műhely együttműködésével született meg. Megírásával igyekszünk képet adni az érdeklődőknek azokról a forradalmi változásokról, amelyek az emberi elme és viselkedés területén mentek végbe a humángenetika elmúlt két évtizedes fejlődése során. Az emberi természet működése iránt érdeklődő olvasók tájékoztatása mellett szeretnénk hozzájárulni a pszichológusok, pszichológushallgatók képzéséhez és általában a humán tudományok bármilyen területén dolgozó szakemberek szemléletformálásához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bereczkei-hoffmann-genek-gondolkodas-szemelyiseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave