A folyadékokban normális körülmények közt mindig találunk apró buborékokat, melyek a felületi feszültség következtében az edény falához tapadnak. A buborékokban levegő és a folyadék telített gőze van. A buborékokra hat a környező folyadék által kifejtett hidrosztatikai felhajtóerő. Ez általában nem elegendő arra, hogy a buborék az edény faláról leszakadjon és a felszínre jöjjön, mert térfogata nem elég nagy. A buborékban a nyomás a bent lévő levegő és a folyadék telített gőze nyomásának összege. Ez a nyomás tart egyensúlyt a külső levegő nyomásával és a legtöbb esetben elhanyagolható kapilláris-, illetve hidrosztatikai nyomással. Melegítsük fel a folyadékot egy magasabb hőmérsékletre! Ezen a magasabb hőmérsékleten a buborék tágulni kezd, mert a benne lévő levegő és telített gőz nyomása együttesen nagyobb, mint a nyomás. A benne lévő levegő nyomása ezen a magasabb hőmérsékleten a tágulás következtében csökken, míg a telített gőz nyomása a magasabb hőmérsékletnek megfelelő állandó értéken marad. Ha ez a hőmérséklet nem túl magas, akkor elegendő nagy buborék térfogatnál a tágulás megáll, mert a levegő nyomása a tágulás következtében annyira lecsökken, hogy csökkenése fedezi a telített gőz nyomásának növekedését. Amennyiben a hőmérséklet eléri azt az értéket, melynél a telített gőz nyomása eléri a kinti légnyomást, a buborék tágulásával csökkenő, de mindig meglévő levegőnyomás és a tágulással nem csökkenő telített gőznyomás összege meghaladja a kinti nyomást. Ezért a buborék tágulása nem áll meg, hanem rohamosan tágul, és végül a nagy felhajtóerő hatására leszakad az edény faláról és a folyadék felszínére tör. Ez a forrás jelensége. A fentiek alapján egy folyadék adott nyomás mellett azon a hőmérsékleten forr, melyen telített gőzének nyomása eléri a külső légnyomást.