Forgács Attila

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából


Neuropszichológia; biológiai-pszichológia; pszichofiziológia

A biológiai, vagy más néven neuropszichológiai irányzat a pszichikus jelenségeket biológiai alapokon értelmezi. A – világegyetem talán legbonyolultabb szerkezete – az emberi agy több mint 10–15 milliárd idegsejtet és szinte végtelen számú idegi kapcsolatot tartalmaz. Az irányzat képviselői szerint, valamennyi lelki jelenség hátterében agyi (fiziológiai, biokémiai, anatómiai) változások állnak. Ezért azt igyekeznek feltárni, hogy mi történik az agyban a lelki működések során, tehát amikor érzékelünk, tanulunk, álmodunk, gondolkodunk stb. A lelki jelenségeket ezen agyi változások erősen szubjektív melléktermékeinek tekintik, ezért csak másodlagos jelentőségűek a neuropszichológus számára. Képviselői inkább az orvosok és biológusok köréből kerülnek ki. Az irányzat nem köthető korszakhoz, társadalmi történésekhez, bár az orvosi technika fejlődése új távlatokat nyitott a neuropszichológiában is. Hazánk már egy évszázada nagyhatalomnak számít a neurobiológia területén, hiszen folyamatosan adott világhírű szaktekintélyeket a világ számára.

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 105 9

Ebben a kötetben azon válogatott előadások írásos változatát gyűjtöttük össze, melyeket Forgács Attila az utóbbi 30 évben a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Partiumi Keresztény Egyetemen, valamint a Kuopiói Egyetemen (Finnország) oktatott és a mai napig oktat. Az előadásai a szociálpszichológia, a kommunikációtudomány, a gazdaságpszichológia, a gasztropszichológia, valamint a pszichoszomatika ötszöge körül szerveződtek. A pszichoszomatikával kapcsolatos írásait Pszichoarcheológia címen az Aula Kiadó 2009-ben, illetve Az evés lélektana című gasztropszichológia könyvét az Akadémiai Kiadó 2004-ben, majd 2013-ban, illetve 2017-ben adta ki. Ezért ebben a gyűjteményben indokolatlan lenne e témákat érinteni.

A szerzőről:

Jelenleg az ELTE Pszichológia Kar oktatója, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központjának vezetője. Eddigi pályafutása során 5 alkalommal választották az év oktatójának különböző egyetemeken. 6 könyve jelent meg, összesen 21 kiadásban. 500-an idézik munkáit. Az egyetemi oktatás mellett a MindTitude™ piackutató cég kutatási igazgatója. Az Új Diéta, A Magyar Dietetikusok Lapjában, valamint az Élelmiszer Magazinban állandó rovata van. A rendszerváltás óta 250 szakmai médiaszereplése volt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forgacs-fejezetek-a-kommunikacio-szocialpszichologiajabol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave