Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


Szupraszegmentális hangjelenségek avagy a beszéd prozódiai elemei

Bármely nyelv, így a magyar nyelv prozódiai elemei is voltaképpen a periodikus fizikai hangrezgés tulajdonságaiból, a hangerőből (intenzitás), a rezgés szaporaságából (frekvencia) és az időtartamból nőnek ki, tehát eredetüket tekintve egyetemesek. Ezeknek a fizikai tulajdonságoknak az észlelésben az általuk keltett szubjektív benyomás felel meg. Így a hang frekvenciájának a hangmagasság, a hangerőnek a hangosság, a rezgés felépülésétől a lecsengéséig eltelő időnek pedig a szubjektív tartam a megfelelője. Amíg azonban a hangingert jellemző fizikai tulajdonságok egymástól független változók, a hangérzetet meghatározó szubjektív tulajdonságok egymással szorosan összefonódnak az érzékelésünk logaritmikus jellegét meghatározó Weber–Fechner-féle pszichofizikai törvény érvényesülése következtében (vö. 8.2.3.). Éppen ezért a megítélésük egymás nélkül nem hiteles. Tehát például nem jutunk érvényes megállapításokra a hangmagassággal kapcsolatban a hangosság és az időtartam aktuális mutatóinak az ismerete nélkül. A prozódiai elemek között kell számon tartanunk egy, az előzőekkel ellentétes természetű, de viselkedésében és funkcióiban rokon jelenséget, a szünetet. Ennek kapcsán idekívánkozik, hogy nemcsak a jelenségkörbe vonható elemek száma, hanem magának a fogalomnak a meghatározása és megnevezése is problematikus a szakirodalomban (l. a 6. fejezet 1. pontját is). A „szupraszegmentális” terminus több beszédhang sorozatában, a szekvenciában kialakuló és működő hangtulajdonságokra vonatkozik, de ezen kívül még legalább négy további értelemben használatos. A „prozódia” terminus, ha lehet, még több értelemben és még szélesebb területen járatos. Itt mégis inkább ez a helyénvaló, mivel eredeti jelentése szerint (< προσωδία ’ami a dalhoz hozzáadódik’) a hang fizikai jellemzőire (hangmagasság, időtartam, hangerő) utal.

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave