Márkus Attila

Neurológia

Pszichológia szakos hallgatók számára


Epilepsziák

Az epilepszia gyűjtőfogalom, lehet önálló betegség (genuin) vagy más betegség tüneti megnyilvánulása (szimptómás). Az epilepsziát hirtelen kezdődő, viszonylag azonos formában ismétlődő rohamok jellemzik. A rohamjelenségek lehetnek motorosak, szenzorosak, vegetatívak, pszichések önmagukban egyedül, illetve társultan, tudatzavarral, eszméletvesztéssel kísérten, vagy anélkül. A rohamokat meghatározott neuroncsoportok hirtelen, egyidejű, nagy intenzitású elektromos kisülése okozza, s többnyire az EEG-ben epilepsziás mintázatok regisztrálhatók. Az epilepszia egy része bizonyítottan öröklődő, tehát genetikusan meghatározott. Más része szerzett, lezajlott vagy fennálló, többnyire neurológiai betegségek: pl. encephalitis, traumás agysérülés, vaszkuláris megbetegedés következménye. Az agyi károsodás után hosszabb idő is eltelhet, amíg az epilepsziás működészavar kialakul.

Neurológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 733 3

A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de a klinikai pszichológia iránt érdeklődők, illetve ezen a területen dolgozó szakemberek is haszonnal forgathatják. Sajátos szempontok határozták meg a könyv felépítését, ilyen az egyetemi oktatás alapozó tárgyai által nyújtott ismeretek, illetve a klinikai pszichológia fontosabb vizsgálódási és érdeklődési területeinek figyelembevétele. A hagyományos neurológia néhány fejezetét (gerincvelő-, perifériás idegrendszeri és izombetegségek) a könyv nem tárgyalja, de valamivel nagyobb hangsúlyt helyez a neuropszichológiai és a kognitív vonatkozásokra.

A könyv két nagy egysége: az általános rész és a neurológiai kórképek. Az általános rész két fejezetcsoportra tagolódik. Az első a neuroanatómiai ismereteket, valamint az idegrendszer alapműködéseit biztosító rendszereket (elsősorban a mozgatórendszert, valamint az érzőkört) és azok kóros működéseit, a második a lebenyek funkcióinak és a humánspecifikus megismerés bázisképességeinek (beszéd, olvasás, írás, számolás) diszfunkcióit, valamint a tudatzavarok kérdéskörét tárgyalja. A részletes neurológia részben a klinikai kórképek szerepelnek.

A melléklet, a pszichológiai és neuropszichológiai tesztek rövid ismertetése azzal a szándékkal készült, hogy tájékoztatást nyújtson a neurológiai betegek pszichológiai vizsgálatához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/markus-neurologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave