Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


A felfedezés természete

Koestler Alvajárók című könyvének utószavában alig két oldalba sűríti össze mindazt, amit a tudományos felfedezés természetéről el akar mondani. Néhány általános megjegyzést tesz, amelyek ma ugyanúgy érvényesek, mint keletkezésük idején, közel fél évszázada. Koestler szerint a tudományban az új szintézise nemcsak azt jelenti, hogy valamit hozzáad az eddigiek összességéhez, hanem azt is, hogy valamit összeköt abból, ami előzőleg nem tartozott össze. Ezzel teljesen egybecseng Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus megállapítása, amely szerint a tudományban nemcsak egyre fokozódó differenciálódásnak vagyunk tanúi, hanem annak is, hogy az egyre differenciálódó elágazások között új összekapcsolódások jönnek létre. Koestler egyébként az új szintézis feltételéül is szabja, hogy bizonyos előzmények darabjaikra törjenek. Utal Newton új szintézisére, amely azt követően születhetett meg, hogy Kepler felőrölte az ortodox asztronómiát, Galilei pedig az ortodox fizikát. Hasonlóan ‒ jegyzi meg továbbá ‒ a modern kémia és fizika csak azután tudott újra egyesülni, hogy a fizika feladta az atom oszthatatlanságának, a kémia pedig az elemek átalakíthatatlanságának dogmáját. Érdekes, hogy az atom fogalmának kialakulása, illetve az elemek átalakíthatatlanságának elfogadása a maguk idejében hatalmas, előremutató lépést jelentettek.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave