Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


Szerepzavarban1

Az is megszólalásra késztet, hogy fájdalmas számomra azt látni, hogy a gazdasági miniszter megnyilatkozásai azt a benyomást keltik, mintha tudományellenes lenne. Azt gondolom, hogy szereptévesztésben van, hiszen nem lehet feladata, hogy meghatározza az alapkutatások feladatait. Azt is remélem, hogy mint SZDSZ-es politikus is szereptévesztésben van, mert az SZDSZ-t az összes párt közül éppen az értelmiséget és a tudományt leginkább támogató pártnak képzelem. De úgy gondolom, hogy szereptévesztésben van az MTA vezetése is, amikor felhúzza a rákényszerített kesztyűt, és úgy védekezik az Akadémiát ért vádakra ‒ miszerint nem hoz elég gazdasági hasznot ‒, hogy azt bizonygatja, igenis nagy közvetlen gazdasági hasznot hoz. És végül most magamat is szereptévesztőnek találom, mert nem a publicisztika, hanem az oktatás és a kutatás a feladatom.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave