Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


Hagyaték

A természettudósok örökségét Klein tiszavirág-életűnek tartotta. A tudomány fejlődésével még ez a tiszavirágzás is egyre rövidebb ideig tart. Az újabb és újabb felfedezések gyorsan beépülnek a tudomány teljességébe, vagy elavulnak – Klein ezt saját kutatási eredményeivel kapcsolatban is természetesnek tartotta. Írásai, ítéletei, meggondolásai, emberségének példája azonban tartós örökség. Erre utalva elevenítek fel néhány gondolatot beszélgetéseinkből. Egész irodalmi munkásságából látszik, mennyire meghatározó volt számára az 1944‒1945-ös időszak. Azért jegyzem ezt meg, mert nem az én elfogultságom emeli központivá a zsidóságával és az antiszemitizmussal kapcsolatos kérdéseket, hanem ez volt jellemző Kleinre. Ebből az is következik, hogy az alábbiakban szerepelnek olyan kérdések és megállapítások, amilyeneket szemérmes világunkban sokan illetlennek találhatnak felvetni és megbeszélni.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave