Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


Teller Ede – a szabadság bajnoka vagy háborús uszító?1

Teller Ede esetében még a tényszerű életrajzi adatok sem hangoznak száraznak, de élete ennél is sokkal izgalmasabb volt. Viharos időkben élt, és vette korának kihívásait. Kiemelkedő tudós volt, és a tudományban alkotó módon az 1950-es évek elejéig vett részt, vagyis jó két évtizeden keresztül. Ez idő alatt sok eredménye született a magfizikában és a fizikai kémiában. A tudományos kutatók hírneve azonban – kevés kivételtől eltekintve – tiszavirág-életű. Ennek az az alapvető oka, hogy amit az egyik kutató nem fedez fel, azt előbb vagy utóbb felfedezi valaki más, tehát az egyéni dicsőségnek sokkal kisebb a jelentősége, mint például a művészeti alkotásokban. Egy Picasso-képet más nem festhetett meg, egy Beethoven-szimfóniát vagy egy Tolsztoj-regényt más nem írhatott meg. Ezzel szemben például a gázok felületen történő adszorpciójára vonatkozó nagyon fontos Brunauer–Emmett–Teller-összefüggést (BET-egyenlet)2 más kutatók is felállították volna, ha Tellerék nem teszik meg. Tellernek még „szerencséje” is volt a hírnév tartóssága szempontjából, mert sok összefüggésen szerepel a neve – mint például a fent említett BET-egyenleten. Van olyan, a nevével fémjelzett effektus – a Jahn–Teller-hatásra gondolok –, amelynek a jelentősége a modern anyagtudományban még most is egyre növekszik. Azonban Teller Ede nevének hallatán az emberek többségének nem ezek a felfedezések jutnak az eszébe.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave