Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


Rockefeller-ösztöndíj

Teller 1933-ban a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjával került Niels Bohr koppenhágai intézetébe. Korábban nem volt tudomásunk arról, hogy ösztöndíjának elnyerésében magyar vonatkozások is szerepet játszottak. Teller 1933-ban, Hitler és a nácik uralomra jutását követően a többi zsidó tudóssal együtt menekültsorsra jutott. Hazajöhetett volna Magyarországra, de ebben nem látott perspektívát sem szakmai szempontból, sem pedig a távolabbi kilátásokat illetően. Magyar útlevelére tekintettel még Németországban is maradhatott volna, de ezt is elvetette. A britek voltak az elsők a nyugati demokráciák között, akik egyrészt kötelességüknek érezték, hogy segítsék a hontalanná váló tudósokat, másrészt felismerték, hogy így kiváló szakemberekkel gazdagíthatják tudományos életüket. Teller két ajánlatot is kapott: az egyiket Frederick A. Lindemanntól, aki később Lord Cherwell néven Winston Churchill tudományos tanácsadója lett; a másikat George F. Donnantól, aki a Londoni Egyetemre invitálta. Teller végül Donnan ajánlatát fogadta el, amelyet azért is vonzónak talált, mert rugalmasságot biztosított számára. Teller ugyanis London előtt egy vagy két szemesztert szeretett volna Niels Bohr intézetében, Koppenhágában tölteni a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjával.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave