Simai Mihály, Gál Péter (szerk.)

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Vállalatok, államok, nemzetközi szervezetek


Magyarország külgazdasági stratégiája

A magyar külgazdaság elemzését először is fogalommeghatározással kell kezdenünk. A korábbi évtizedekben a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat általában a „külkereskedelem” címszó alatt tárgyalták, csak az utóbbi években terjedt el a „külgazdaság” kifejezés. A globalizáció, az integráció folyamatának előhaladtával egyre többszínűvé válnak az országok közötti kapcsolatok: a hagyományos árukereskedelem mellett ma már mindinkább kiterjednek a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő áramlására, illetve az európai integráció keretében ezek teljes szabadságára. A magyar szakmai szóhasználatban némileg leszűkítve honosodott meg e fogalom: külgazdasági kapcsolatokon a reálgazdaság átfogó nemzetközi kapcsolatrendszerét értjük, amely kiterjed a négy szabadság mindegyikére – ha nem is minden vonatkozásukra. A személyek áramlása addig külgazdasági kérdés, amíg kereskedelmi, beruházási tevékenységhez kapcsolódik, de a teljesen szabad költözködés, letelepedés joga már inkább a migráció, nem pedig a szorosan vett gazdasági kapcsolatok kérdése. Hasonlóképpen, a rövid távú, gyakran spekulációs jellegű pénzügyi áramlások, a portfólióbefektetések egyes típusai is meghaladják a reálgazdaság határait. Az elemzés ennek a pontosított értelmezésnek megfelelően foglalkozik a magyar külgazdasági stratégia fő céljaival és megvalósításuk eszközeivel.

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 560 6

A világ a XXI. század küszöbén sokdimenziós átmeneti szakaszba került. Az átmenetet meghatározó trendek a korábbinál sokkal bizonytalanabb talajra viszik a gazdaság és a politika minden résztvevőjét. A világgazdaság integrálódása és ennek hatásai az egyes államok, vállalatok helyzetére radikálisan különböznek a fejlődés korábbi időszakaira jellemzőktől. A hagyományos nemzeti gazdaság keretei felbomlóban vannak: nemzetközi vállalatok játszanak meghatározó szerepet a technika, a termelés, a tőkebefektetések és a kereskedelem terén: a verseny, a nemzetközi pénzpiacok kihívásai és az integrációs folyamatok növelik a nemzetközi szervezetekben kialakított multilaterális döntések jelentőségét. A könyv e rendkívül összetett és sokak számára zavarosnak tűnő rendszerben segít eligazodni. Megvilágítja a világgazdasági, a nemzetközi politikai viszonyok és a kereskedelempolitikák új összefüggéseit. A szakirodalomban egyedülálló módon elemzi a világgazdaság mikro- és makrofolyamatainak kölcsönhatásait. Áttekinthetőbbé teszi a nemzetközi üzletpolitika, a pénzügyi szektor, a technikai fejlődés, a világkereskedelem és az intézmények közötti kölcsönhatásokat, és magyarázatot ad a globalizációs folyamat leglényegesebb elméleti és gyakorlati összefüggéseire. Felvázolja a fejlődés olyan főbb gondjait és lehetőségeit, amelyek Magyarország számára is különösen fontosak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simai-gal-uj-trendek-es-strategiak-a-vilaggazdasagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave