Simai Mihály, Gál Péter (szerk.)

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Vállalatok, államok, nemzetközi szervezetek


A külgazdasági stratégiát alakító feltételek

A külgazdasági stratégia kiinduló feltételei közül a legfontosabb az adott ország nyitottsága. Ez a fogalom két értelemben használatos: egyrészt jelzi a követett gazdaságpolitika jellegét, a kereskedelem, az egész gazdaság liberalizáltságát, a nemzetközi hatásokkal, folyamatokkal szembeni megnyitását. Másrészt viszont a nyitottság a különböző, jelentős részben objektív körülményekből kialakult állapot, a gazdaság számokkal kifejezhető nemzetközi függésének jelzője is. Általános szabály, hogy minél kisebb egy ország és minél liberálisabb gazdaságpolitikát folytat, annál inkább kitett a külső hatásoknak. Magyarország esetében a nyitottság legátfogóbb mérőszámát alapul véve az 1999-es, 25 milliárd dolláros kiviteli teljesítmény meghaladta a – nominálisan számított – bruttó nemzeti termék 50%-át. Ezzel az aránnyal Magyarország mindenképpen gazdaságilag nyitott, a külső kapcsolatoktól erősen függő államnak számít. A minősítés még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a GDP reális szintje – vásárlóerő-paritáson számítva – a hivatalos 4600 dollárnál mintegy 50%-kal magasabb. Ehhez viszonyítva az említett exportteljesítménynél már valamivel alacsonyabb – de nemzetközi összehasonlításban még mindig magas – index adódna.

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 560 6

A világ a XXI. század küszöbén sokdimenziós átmeneti szakaszba került. Az átmenetet meghatározó trendek a korábbinál sokkal bizonytalanabb talajra viszik a gazdaság és a politika minden résztvevőjét. A világgazdaság integrálódása és ennek hatásai az egyes államok, vállalatok helyzetére radikálisan különböznek a fejlődés korábbi időszakaira jellemzőktől. A hagyományos nemzeti gazdaság keretei felbomlóban vannak: nemzetközi vállalatok játszanak meghatározó szerepet a technika, a termelés, a tőkebefektetések és a kereskedelem terén: a verseny, a nemzetközi pénzpiacok kihívásai és az integrációs folyamatok növelik a nemzetközi szervezetekben kialakított multilaterális döntések jelentőségét. A könyv e rendkívül összetett és sokak számára zavarosnak tűnő rendszerben segít eligazodni. Megvilágítja a világgazdasági, a nemzetközi politikai viszonyok és a kereskedelempolitikák új összefüggéseit. A szakirodalomban egyedülálló módon elemzi a világgazdaság mikro- és makrofolyamatainak kölcsönhatásait. Áttekinthetőbbé teszi a nemzetközi üzletpolitika, a pénzügyi szektor, a technikai fejlődés, a világkereskedelem és az intézmények közötti kölcsönhatásokat, és magyarázatot ad a globalizációs folyamat leglényegesebb elméleti és gyakorlati összefüggéseire. Felvázolja a fejlődés olyan főbb gondjait és lehetőségeit, amelyek Magyarország számára is különösen fontosak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simai-gal-uj-trendek-es-strategiak-a-vilaggazdasagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave