Simai Mihály, Gál Péter (szerk.)

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Vállalatok, államok, nemzetközi szervezetek


Exportrendszer

Az exportszabályozás legtöbb területén sincsenek számottevő különbségek, mivel mind az EU, mind Magyarország a WTO előírásait követi. A kivitel növelését egyaránt fontos gazdaságpolitikai célnak tekintik, így mindkét fél rendkívül ritkán, legfeljebb átmenetileg alkalmaz exportkorlátozó intézkedéseket. Az exportösztönzés vonatkozásában a multilaterális keretek mellett az EU-ban az állami támogatásokra vonatkozó részletesebb szabályok is mérvadóak. Magyarország már jelenleg is egyre inkább figyelembe veszi az utóbbiakat, de a csatlakozás azzal jár, hogy a magyar állami támogatások ugyancsak Brüsszel közvetlen ellenőrzése alá kerülnek. Ez a kifejezetten az exporthoz kapcsolódó ösztönzőeszközöknél nem hoz alapvető változást, hiszen a magyar szabályozás követi a multilaterális előírásokat, ezzel szemben a belső támogatásokra – bár ezek a kivitellel legfeljebb közvetve függnek össze – szigorúbb korlátok érvényesülnek majd. A hazai szabályok fokozatos átalakítása folyamatban van annak érdekében, hogy a csatlakozáskor meg lehessen teremteni a teljes összhangot az EU előírásaival.

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 560 6

A világ a XXI. század küszöbén sokdimenziós átmeneti szakaszba került. Az átmenetet meghatározó trendek a korábbinál sokkal bizonytalanabb talajra viszik a gazdaság és a politika minden résztvevőjét. A világgazdaság integrálódása és ennek hatásai az egyes államok, vállalatok helyzetére radikálisan különböznek a fejlődés korábbi időszakaira jellemzőktől. A hagyományos nemzeti gazdaság keretei felbomlóban vannak: nemzetközi vállalatok játszanak meghatározó szerepet a technika, a termelés, a tőkebefektetések és a kereskedelem terén: a verseny, a nemzetközi pénzpiacok kihívásai és az integrációs folyamatok növelik a nemzetközi szervezetekben kialakított multilaterális döntések jelentőségét. A könyv e rendkívül összetett és sokak számára zavarosnak tűnő rendszerben segít eligazodni. Megvilágítja a világgazdasági, a nemzetközi politikai viszonyok és a kereskedelempolitikák új összefüggéseit. A szakirodalomban egyedülálló módon elemzi a világgazdaság mikro- és makrofolyamatainak kölcsönhatásait. Áttekinthetőbbé teszi a nemzetközi üzletpolitika, a pénzügyi szektor, a technikai fejlődés, a világkereskedelem és az intézmények közötti kölcsönhatásokat, és magyarázatot ad a globalizációs folyamat leglényegesebb elméleti és gyakorlati összefüggéseire. Felvázolja a fejlődés olyan főbb gondjait és lehetőségeit, amelyek Magyarország számára is különösen fontosak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simai-gal-uj-trendek-es-strategiak-a-vilaggazdasagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave