Egyes tudósok a világrendet csak mint az adott időszak politikai-hatalmi viszonyainak összességét értelmezik, s azt sajátos geostratégiai képződménynek tekintik. Az 1983-ban elhunyt Raymond Aron francia politológus-történész világrendfelfogása szerint a rendszerben a fő szerepet néhány független állam játssza. A többiek nem szereplői, hanem zálogtárgyai a nemzetközi viszonyoknak, ami nem zárja ki a kölcsönhatásokat és a kapcsolatokat. Ezek azonban önkéntesek és megváltoztathatók. Végső soron nem befolyásolják sem a politikai viszonyokat, sem a döntések rendszerét, sem pedig a hazai és a nemzetközi cselekvéshez szükséges eszközöket (katonai erő, gazdasági hadviselés, felforgatás). A világpolitika főszereplői lépéseiket külpolitikai szükségleteik és céljaik alapján határozzák meg. A rendszer hierarchiája geostratégiai, vagyis abban a nagyhatalmak vezető szerepet játszanak. A rendszer alapstruktúráját a katonai szövetségi rendszerek alkotják, s a fő eszköz a katonai erő.1 A katonai erőviszonyok működtetik és tartják egyensúlyban a rendszert más nyugati szakemberek világrend-koncepcióiban is. Különleges jelentőséget tulajdonítanak a rendszer működésében egy adott korszakban valamely világhatalom hegemóniájának. (E témakörben az egyik legátfogóbb munka szerzője Stanley Hoffman. Könyvében a hatalmi pozíciókon, illetve a hatalmi egyensúlyon alapuló világrend történelmi és a mai viszonyokra vonatkozó elemzését adva szembeállítja az utópisztikus és reális koncepciókat.2 A világrend társadalmi-gazdasági rendszerre vagy rendszerekre épülő jellemzését adták lényegében a marxista vagy a marxizmushoz közel álló társadalomtudósok, politológusok és közgazdák. Műveikben, elemzéseikben rendszerint nagyobb hangsúlyt kaptak a gazdasági-társadalmi viszonyok, érdekstruktúrák, mint a hatalmi viszonyok.3