Muraközy László

A koreai rejtély

Remetéből világpolgár


A nyugati hatalmak megjelenése

A bezárkózás ellenére, ha megkésve is, mégis elérte Koreát a nyugati hatás, méghozzá a hagyományos csatornán, Kínán keresztül. Kínában a katolikus misszionáriusok és kereskedők által behozott nyugati könyvek ugyanolyan bőségben álltak rendelkezésre, mint a pamutszövet. Ez egyébként az ázsiai behatolás szokásos menetrendjére utal. Először a katolikus misszionáriusok érkeztek, azután az ágyúk, majd a kereskedők következtek. Korea mindent megtett, hogy megőrizze elzártságát, hiszen az uralkodó elit szerette volna megőrizni kivételes helyzetét. Ezért a veszélyes nyugati tanok hirdetőit, a keresztényeket kegyetlenül üldözték. 1785-ben az udvar eretneknek nyilvánította a katolicizmust, valamint betiltotta a katolikus és tudományos könyvek behozatalát. A következő században mintegy tízezer katolikus mártírt végeztek ki. Annyiban sikeres volt a kegyetlen eljárás, hogy valóban fenntartotta, sőt tovább fokozta az ország elzártságát. Így viszont még végzetesebbé vált Korea lemaradása a 19. században minden téren, miközben a korabeli világgazdaságban korábban soha nem látott fejlődés ment végbe (Kim, 2006, 100–101; Seth, 2011, 215).

A koreai rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 568 2

A 20. század vége és a 21. század kétségkívül a nagy világgazdasági erőközpontok átrendeződésének az időszaka. Sok évszázad után napjainkban úgy tűnik, hogy az európai eredetű gazdaságok elveszíthetik vezető szerepüket. Ázsia egyre jobban érzékelhető felemelkedése nem Kínával kezdődött, hanem Japánnal, az ottani gazdasági csodával. E folyamat során Japán az első, nem európai gyökerű gazdaságként zárkózott fel a legfejlettebb országokhoz. A koreai rejtély mintegy folytatása az Akadémiai Kiadónál megjelent, A Japán rejtély. Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák című kötetnek, hiszen 20. század második felében Korea, immár a kontinensen, egyfajta gazdasági csodát jelentő pályával szintén felzárkózott a legfejlettebb országok közé. Miközben kétségtelenül a japán út egyik képviselőjének, közvetítőjének tekinthetjük, ugyanakkor annak számos vonását megőrizve mégis saját fejlődési pályát alakított ki, alkalmazkodva az ország sajátosságaihoz, és a kibontakozó globalizáció új körülményeihez. Immár Korea az amely a nemzetközi gazdaság fontos szereplőjévé válva maga is példát és ösztönzést adhat a térség további felemelkedésének. Japán és Korea pályájának ismerete nélkül a 21. században immár meghatározó gazdasági nagyhatalommá váló Kína fejlődése sem érthető meg. Ez a könyv a koreai felzárkózási pálya és napjaink helyzetének megértéséhez, valamint a jövő lehetőségeinek feltárásához visszanyúl a történelmi és kulturális előzményekhez és feltételekhez. Bemutatja a több évtizedes japán megszállás időszakát és annak jelentőségét a későbbi fejlődésben. Részletesen megismerhetjük a gazdasági csoda évtizedeit, a koreai fejlesztő állam intézményeit és annak előnyeit valamint korlátait. A kötet igen részletesen foglalkozik a legutóbbi évtizedek koreai fejleményeivel, ami azért is különösen fontos, mivel Japán az elmúlt negyedszázadban egyfajta zsákutcába jutott, és képtelen kitörni a stagnálás és a defláció körforgásából. A követőknél és így Koreánál is kulcskérdés, hogy korábbi rendkívüli fejlődés feltételrendszere hogyan modernizálható, hogy a japán csapdát elkerüljék. Nem kis erőfeszítésekkel, de ma úgy tűnik, hogy Korea el tudja kerülni Japán sorsát. Korea a hosszú évszázadokon át elzárkózott remetéből a 21. század igazi világpolgárává vált.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-koreai-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave