Muraközy László

A koreai rejtély

Remetéből világpolgár


Az 1969/1972-es válság

Az 1960-as évek kétségkívül gyökeres fordulatot hoztak Korea gazdasági fejlődésének ütemében, ahogyan ezt a 20. táblázat is mutatja. Míg 1953 és 1961 között a GDP nagy ingadozásokkal átlagosan mindössze évi 3,7 százalékkal növekedett, addig 1962 és 1971 között már 8,7 százalékkal. A nekilendülés olyan sikeres volt, hogy az utóbbi mértéket Korea lényegében az 1990-es évek elejéig fenn tudta tartani a fejlett országokhoz való felzárkózás útján. A fő hajtóerő az ipar növekedése volt, amely két számjegyű ütemet produkált. A hatvanas évek végének túlfűtött szakaszában pedig a feldolgozóipar ért el évi 20 százalék feletti ütemet – az állami kézben lévő bankrendszer szinte korlátlan hiteleinek és a jelentős külföldi forrásbevonásnak köszönhetően. Az ütemek igen jelentős ingadozást mutatnak, különösen az építőiparban és a mezőgazdaságban. A gyors növekedésnek azonban ára volt. A vállalatok eladósodása a hatvanas évek végére kritikus méreteket öltött. Jelentősen megnőtt a csődök kockázata, ahogyan ezt a 21. táblázat utolsó két oszlopa is mutatja. 1964/1965-ben a vállalatok adóssága elérte saját nettó vagyonuk értékét, majd a hetvenes évekre ennek több mint háromszorosára nőtt, 1971-ben pedig már közel négyszeres volt.

A koreai rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 568 2

A 20. század vége és a 21. század kétségkívül a nagy világgazdasági erőközpontok átrendeződésének az időszaka. Sok évszázad után napjainkban úgy tűnik, hogy az európai eredetű gazdaságok elveszíthetik vezető szerepüket. Ázsia egyre jobban érzékelhető felemelkedése nem Kínával kezdődött, hanem Japánnal, az ottani gazdasági csodával. E folyamat során Japán az első, nem európai gyökerű gazdaságként zárkózott fel a legfejlettebb országokhoz. A koreai rejtély mintegy folytatása az Akadémiai Kiadónál megjelent, A Japán rejtély. Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák című kötetnek, hiszen 20. század második felében Korea, immár a kontinensen, egyfajta gazdasági csodát jelentő pályával szintén felzárkózott a legfejlettebb országok közé. Miközben kétségtelenül a japán út egyik képviselőjének, közvetítőjének tekinthetjük, ugyanakkor annak számos vonását megőrizve mégis saját fejlődési pályát alakított ki, alkalmazkodva az ország sajátosságaihoz, és a kibontakozó globalizáció új körülményeihez. Immár Korea az amely a nemzetközi gazdaság fontos szereplőjévé válva maga is példát és ösztönzést adhat a térség további felemelkedésének. Japán és Korea pályájának ismerete nélkül a 21. században immár meghatározó gazdasági nagyhatalommá váló Kína fejlődése sem érthető meg. Ez a könyv a koreai felzárkózási pálya és napjaink helyzetének megértéséhez, valamint a jövő lehetőségeinek feltárásához visszanyúl a történelmi és kulturális előzményekhez és feltételekhez. Bemutatja a több évtizedes japán megszállás időszakát és annak jelentőségét a későbbi fejlődésben. Részletesen megismerhetjük a gazdasági csoda évtizedeit, a koreai fejlesztő állam intézményeit és annak előnyeit valamint korlátait. A kötet igen részletesen foglalkozik a legutóbbi évtizedek koreai fejleményeivel, ami azért is különösen fontos, mivel Japán az elmúlt negyedszázadban egyfajta zsákutcába jutott, és képtelen kitörni a stagnálás és a defláció körforgásából. A követőknél és így Koreánál is kulcskérdés, hogy korábbi rendkívüli fejlődés feltételrendszere hogyan modernizálható, hogy a japán csapdát elkerüljék. Nem kis erőfeszítésekkel, de ma úgy tűnik, hogy Korea el tudja kerülni Japán sorsát. Korea a hosszú évszázadokon át elzárkózott remetéből a 21. század igazi világpolgárává vált.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-koreai-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave