Muraközy László

A koreai rejtély

Remetéből világpolgár


Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság jellege és fő okai

Az ázsiai pénzügyi válság lefolyása – ahogyan Charles Kindleberger értékelte – többé-kevésbé szokványos volt. A fellendülést a befektetők korlátlan optimizmusa, „mániája” jellemezte, majd ezt követően mindent elsöpört a kitörő pánik és a pénzügyi összeomlás. A koreai gazdaság 1997-es megingásának több oka volt. Első tényezőként a külső hatásokat említhetjük. A külföldi befektetőknek itt is – akárcsak az egész régióban – megrendült a bizalmuk, és pánikszerűen menekültek a koreai pénzpiacról. Tették ezt annak ellenére, hogy a koreai gazdaság alapvető fundamentumai valójában rendben voltak. Közrejátszott a válságban az az amerikai döntés is, amelynek értelmében a válságos helyzetben leállították a hitelezést a koreai bankoknak. Az Egyesült Államok visszautasította a koreai segítségkérést, és a koreai kormányt az IMF-hez irányította. Az IMF pedig – az Egyesült Államok ösztönzésére – olyan szerződési feltételekhez kötötte a segítséget, amelyek szerint Koreának meg kellett nyitnia belföldi pénzügyi és árupiacát a külföldi cégek előtt. Ez sokkszerűen érte a koreai gazdaságot.

A koreai rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 568 2

A 20. század vége és a 21. század kétségkívül a nagy világgazdasági erőközpontok átrendeződésének az időszaka. Sok évszázad után napjainkban úgy tűnik, hogy az európai eredetű gazdaságok elveszíthetik vezető szerepüket. Ázsia egyre jobban érzékelhető felemelkedése nem Kínával kezdődött, hanem Japánnal, az ottani gazdasági csodával. E folyamat során Japán az első, nem európai gyökerű gazdaságként zárkózott fel a legfejlettebb országokhoz. A koreai rejtély mintegy folytatása az Akadémiai Kiadónál megjelent, A Japán rejtély. Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák című kötetnek, hiszen 20. század második felében Korea, immár a kontinensen, egyfajta gazdasági csodát jelentő pályával szintén felzárkózott a legfejlettebb országok közé. Miközben kétségtelenül a japán út egyik képviselőjének, közvetítőjének tekinthetjük, ugyanakkor annak számos vonását megőrizve mégis saját fejlődési pályát alakított ki, alkalmazkodva az ország sajátosságaihoz, és a kibontakozó globalizáció új körülményeihez. Immár Korea az amely a nemzetközi gazdaság fontos szereplőjévé válva maga is példát és ösztönzést adhat a térség további felemelkedésének. Japán és Korea pályájának ismerete nélkül a 21. században immár meghatározó gazdasági nagyhatalommá váló Kína fejlődése sem érthető meg. Ez a könyv a koreai felzárkózási pálya és napjaink helyzetének megértéséhez, valamint a jövő lehetőségeinek feltárásához visszanyúl a történelmi és kulturális előzményekhez és feltételekhez. Bemutatja a több évtizedes japán megszállás időszakát és annak jelentőségét a későbbi fejlődésben. Részletesen megismerhetjük a gazdasági csoda évtizedeit, a koreai fejlesztő állam intézményeit és annak előnyeit valamint korlátait. A kötet igen részletesen foglalkozik a legutóbbi évtizedek koreai fejleményeivel, ami azért is különösen fontos, mivel Japán az elmúlt negyedszázadban egyfajta zsákutcába jutott, és képtelen kitörni a stagnálás és a defláció körforgásából. A követőknél és így Koreánál is kulcskérdés, hogy korábbi rendkívüli fejlődés feltételrendszere hogyan modernizálható, hogy a japán csapdát elkerüljék. Nem kis erőfeszítésekkel, de ma úgy tűnik, hogy Korea el tudja kerülni Japán sorsát. Korea a hosszú évszázadokon át elzárkózott remetéből a 21. század igazi világpolgárává vált.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-koreai-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave