Ritoók Zsigmond

Pillantás az ókortudományba


A felvilágosodás és az ókor

A nagy virágzást bizonyos hanyatlás követte. A szaktudományok kifejlődése szükségszerű volt, de nem problémamentes. A 16. században még mindenhol óriások működtek, akik a tudományban új utakat nyitottak, a tudomány nagy területeit tekintették át és művelték, és így vagy úgy koruk egész szellemi, sőt olykor politikai életével is kapcsolatban voltak. A 17. században ilyenek jobbára már csak Hollandiában működtek, azután itt is inkább az elődök munkáinak összegzése, a részfeladatok megoldása került előtérbe: az ókortudomány a szaktudósok belügyévé lett. A reneszánsz szellemi öröksége általános síkon máshol folytatódott.

Pillantás az ókortudományba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 572 9

A mű áttekinti, hogyan alakult az ókorral való tudományos igényű foglalkozás, az ókortudomány, a kezdetektől napjainkig az egyes korok vezéreszméivel kölcsönhatásban, hogyan fejlődtek ki és alakultak azután éppen e kölcsönhatás eredményeképpen az ókortudomány egyes résztudományai és azok módszerei, másfelől hogyan hatott maga is az egyes korok gondolkodására, s hogyan lett így az ókorral való tudományos foglalkozás az európai és a magyar művelődés szerves részévé. Tárgyalja a kérdést, hogy mi lehet az ókortudomány feladata ma, lehet-e még valami újat mondani annyi évszázad után is az ókorról.

Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel az ókor története, aki kíváncsi arra, hogyan dolgoznak az ókor kutatói. Aki áttekintést szeretne kapni arról, milyen szakterületeket foglal magában az ókortudomány, aki tudni szeretné, „mire jó” a klasszika-filológia. Mit tehet hozzá az emberiség céljaihoz, gondolkodásmódjához, hogyan gazdagíthatja közös tudásunkat.

Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A római és ógörög irodalom nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudósa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ritook-betekintes-okortudomany//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave