Ambrus István, Farkas Ádám

A compliance alapkérdései

Az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata


A szabványosítás jogi szabályozása

Amint eddig is láthattuk, a compliance, azaz a vállalatok (jog)szabályoknak és – akár saját maguk által felállított – etikai normáknak megfelelő, szabályszerű működésével foglalkozó (szak)terület rendkívül összetett. Számos jogág nemzetközi és hazai, iparágspecifikus és általános jogszabályai, (felügyeleti) hatóságok gyakorlata, szakmai szervezetek önszabályozó tevékenysége és nem utolsósorban az üzleti működés, az ügyfelek, fogyasztók elvárásai határozzák meg azt a szervezeti, szabályozási, kulturális és legtöbb esetben nemzetközi keretet, amelyben az etikus vállalatok működnek. Jól működő compliance-rendszerek felépítése és tényleges gyakorlati működtetése tehát számos kihívás elé állítja a vállalatok vezetőit világszerte. Az etikus vállalati működés elérése és főképp fenntartása, „monitorozása” pénz-, idő-, és energiaigényes folyamat. Különösen nehézzé teszi ezt, hogy a compliance szellemiségét nehéz üzleti folyamatokba integrálni, mert – a korábban kifejtettek szerint – az etikus vállalati működés rendszerint nem jár azonnali és közvetlen üzleti haszonnal. Minden vállalat más, ezért szükségképpen az etikus működést biztosítani hivatott compliance-rendszerek is eltérőek országtól, iparágtól, jellemző kockázatoktól stb. függően. Az etikus vállalati működés tehát – bizonyos határon túl – nem egységesíthető, nem sematizálható, tudniillik ugyanazon compliance-rendszer, amely egy adott vállalatnál jól működik, nem szükségképpen működik jól egy másik vállalatnál. Ugyanígy, egy nemzetközi nagyvállalat központjában jól működő compliance-rendszer a különböző kultúrájú országokban működő leányvállalatainál – megfelelő testreszabás nélkül – nem biztos, hogy a kívánt eredményt fogja mutatni. Mégis, vannak bizonyos jó gyakorlatok (a már említett best practices), amelyek az etikus vállalati működés egy-egy részterületét fedik le, és szolgálnak iránymutatásul a vállalatok számára. Ezért is kerülnek röviden bemutatásra e könyv keretei között – mint bizonyos compliance-részterületek hatékony menedzselését elősegítő eszközök – az ISO 19600 – Compliance menedzsment rendszerek (Compliance management systems) szabvány, az ISO 37001 – Antikorrupciós irányítási rendszerek (Anti-bribery management systems) szabvány, valamint az ISO 37002 – Visszaélésbejelentéssel kapcsolatos rendszerek (Whistleblowing management systems).

A compliance alapkérdései

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 934 4

Az etikus vállalati működés és az ehhez szorosan kapcsolódó compliance fogalma elsőre nehezen magyarázható és érthető a magyar (jogi) gondolkodás logikája mentén. Tükörfordításban a szó „megfelelést” jelent, pontosabban pedig a különböző jogszabályoknak (jogi normáknak), valamint belső, a vállalat által saját maga által – tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára – felállított, részben szintén jogszabályokon, részben pedig erkölcsi-etikai alapokon nyugvó (pl. adott esetben etikai kódexekbe foglalt) normáknak való megfelelést jelenti. Újabban pedig már a – szabályoknak akár betű szerint –megfelelő („compliant”) működés önmagában nem is elegendő az etikusnak nevezhető működéshez, annál több kell, mégpedig az, hogy egy adott vállalat szervezetét, annak minden szintjét szellemiségében is áthassa az ún. compliance-kultúra.

Könyvünkben a hazai szakirodalomban úttörő feladatra vállalkozva bemutatjuk az etikus vállalati működés körében felmerülő jelentősebb kérdéseket, továbbá részletesen elemzünk olyan lényeges esetköröket, mint amilyen az internal investigation (belső vállalati visszaélés-vizsgálat), illetve a whistleblowing (közérdekű bejelentés). Az említett intézmények elméleti és gyakorlati kérdéseinek bemutatásán felül megvizsgálunk olyan aktuális problémákat, mint a bűnügyi compliance, az adatvédelem bizonyos vonatkozásai, a compliance szabványosítása, illetve megjelenése egyes speciális vállalati szférákban. Erre figyelemmel könyvünk ajánlható minden olyan elméleti és gyakorlati szakembernek, aki többet szeretne tudni a vállalati működés ezen dinamikusan fejlődő témaköréről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ambrus-farkas-a-compliance-alapkerdesei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave