A másik, vállalati körben gyakran felmerülő vagyon elleni erőszakos bűncselekmény az önbíráskodás. E deliktum előfordulása a rendszerváltást megelőzően nem volt hazánkban számottevő, azt követően azonban olyannyira gyakorivá vált az ún. behajtási cselekmények körében, hogy a jogalkotó az 1990-es évek elején az ötszörösére emelte fel a bűncselekmény büntetési tételének maximumát, így annak alapeseti büntetési tétele (1–5 évig terjedő szabadságvesztés) ma már megegyezik a zsarolásával, jóllehet a joggyakorlat a mai napig enyhébb bűncselekményként tartja számon a zsarolásnál. Ennek indoka pedig abban áll, hogy míg a zsaroló tisztában van vele, hogy az általa megszerezni kívánt összeg nem jár neki, tehát az ő szempontjából jogtalan, addig az önbíráskodás esetében általában tényleg fennáll egy hitelezői és adósi viszony az elkövető és a sértett között. Az erőszakkal vagy fenyegetéssel követelt pénz tehát vagy valóban járna az elkövetőnek, vagy legalábbis jogosnak vélheti például a 10%-os kamat kikötését (amely azonban a polgári jog szabályait helyesen értelmezve nem járna neki, ő azonban erről nem tud). A jog mindazonáltal – kis számú kivételtől eltekintve – tiltja, hogy valaki tartozását erőszakos úton hajtsa be az adósától, így az ilyen cselekmény is bűncselekményt képez. A kapcsolódó joggyakorlat értelmében a zsarolás és az önbíráskodás bűntettének elkövetési magatartásai azonosak, a két bűncselekmény az eltérő célzat alapján határolható el egymástól. A zsarolás célzata a jogtalan haszonszerzés, az önbíráskodásé pedig jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése. Az önbíráskodás szempontjából jogos a jogosnak elismert és perben érvényesíthető igény, amelynek teljesítését az elkövető – kihagyva a törvényes utat – meg nem engedett módon maga kényszeríti ki. Jogosnak vélt pedig az az igény, amelynek jogi megalapozottsága vitatott vagy objektíve nem, csupán az elkövető megítélése szerint áll fenn, illetőleg az az igény is, melynek önkéntes teljesítését a törvény nem tiltja ugyan, de annak érvényesítésére peres utat nem biztosít. Ezért zsarolás valósul meg, ha a terhelt az erőszakot, fenyegetést minden ténybeli alapot nélkülöző módon, jogilag nem érvényesíthető követelés, egyértelműen jogtalan haszonszerzés érdekében fejti ki a sértettel szemben. Jogtalan a haszon akkor, ha a követelés alapjául szolgáló jogviszony teljesen hiányzik.1 Vizsgálta továbbá a bírói gyakorlat azt is, hogy hol húzódik a határvonal a jogosnak vélt vagyoni előny és a jogtalan haszonszerzési cél között. Nyilvánvaló ugyanis, hogy létezhet olyan mértékű kamatkikötés követelése az adóstól a hitelező részéről, amely már szakirányú végzettséggel nem rendelkező laikus számára sem tűnhet jogosnak, így nem védekezhet azzal, hogy nem zsarolt, csupán önbíráskodott. Így a Kúria szerint nem önbíráskodás, hanem zsarolás valósul meg, ha a tettes a sértettől az általa annak kölcsönzött 1,5 millió Ft havi 10%-os kamat fizetése helyett – a tőketörlesztés miatti késedelem retorziójaként – heti 10%-os kamatfizetést követel meg, és ennek folytán a megfélemlített sértettől másfél év alatt az általa adott 1,5 millió Ft helyett 8 millió 400 ezer Ft-hoz jut hozzá kamat címén.2