A mezőgazdasági földek tekintetében a magyar jog nem rendelkezik olyan speciális agráröröklési szabályozással, mint jó néhány nyugat-európai állam. Azonban az igény erre már elég korán jelentkezett a magyar jogi gondolkodásban, ami az Fftv. vitaanyagában is szerepel; azaz hogy legyen egy olyan, az általánostól eltérő öröklési rend – nyugat-európai minta szerint –, amely lehetővé teszi a mezőgazdasági üzem örökölhetőségét. Ehhez a végrendelkezés terén is konkrét szabályok lennének szükségesek, melyek lehetőséget adnak, hogy egyben rendelkezzen az örökhagyó az üzemről. A mezőgazdasági üzem fogalmába a vitaanyagban kifejtettek szerint nemcsak a föld, hanem – ugyancsak nyugat-európai mintára és jó néhány szerző álláspontjával egyetértve – az ahhoz tartozó mezőgazdasági felszerelés és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok is beletartoznak, kivéve, ha külön jogi sorsáról törvény nem rendelkezik, mivel az is előfordulhat, hogy hagyatéki egységként, de a hagyatékban külön-külön is örökölhető lenne a mezőgazdasági üzem egy-egy része. Ugyanerre a mintára a hagyaték visszautasítása is egyben történhetne. A mezőgazdasági üzem egyben történő öröklése esetén az az örökös vehetné át az üzemet elsősorban, aki főfoglalkozású földműves, másodsorban a mellékfoglalkozású földműves, illetve ezek hiányban az, aki vállalja az üzem működtetését és hasznosítását. Az örökösök közötti elszámolás alapjául pedig, szintén a nyugat-európai példákat alapul véve nem a föld, illetve üzem forgalmi értéke szolgálna, hanem egy csökkentett hozamértéket vennének alapul. Ez a konstrukció megakadályozná a mezőgazdasági földek elaprózódását.