Gombos Katalin

Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere


Kérelemre vagy ex officio

E tekintetben mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 267. cikkel bevezetett rendszer, annak érdekében, hogy biztosítsa az uniós jog egységes értelmezését a tagállamokban, közvetlen együttműködést hoz létre a Bíróság és a tagállami bíróságok között egy, a felek kezdeményezésétől független eljárás keretében.1 Az előzetes döntéshozatal iránti eljárás bíróság és bíróság közötti párbeszéden alapszik. Az eljárást kezdeményező kérelem előterjesztése teljes mértékben a tagállami bíróságnak az említett kérelem helytállóságára és szükségességére vonatkozó mérlegelésétől függ.2 Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére sor kerülhet a felek kérelme alapján, de minden bíróság ex officio is dönthet az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése mellett.3 A Bíróság elé kerülő ügyekből levonható következtetések szerint igen nagy arányban jut kezdeményező szerep a tagállami bíróságoknak, azonban a felek is gyakran élnek az előzetes döntési eljárás iránti kezdeményezés jogával, hiszen végeredményében ez az eljárás is a felek jogvitájának eldöntését fogja segíteni. Ha a felek élnek az előterjesztés iránt kérelemmel, a bíróság ehhez nincs kötve, nem csupán e kérdésekkel fordulhat a Bírósághoz, hanem ekkor is van lehetősége hivatalból is kezdeményezni – más általa felvetett, értelmezésre szoruló kérdések tekintetében – az előzetes döntéshozatali eljárást.

Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 928 3

Az Európai Unió sajátos autonóm jogrendszerrel rendelkezik, amely jellemzői alapján elkülönül mind a tagállami, mind pedig a nemzetközi jogtól. Az uniós jog a Bíróság jogértelmező-jogfejlesztő gyakorlata, vagy a szerves jogfejlődés alapján kimunkált doktrínákkal rendelkezik, amelyek részben szokatlanok a belső jogokban, részben eltérő tartalommal használhatók. Az Európai Unió jogának alakításában egyaránt fontos szerepet játszanak a tagállamok és a jogalkotási felhatalmazással felruházott uniós intézmények. A jogalkotás eredményei azok az elsődleges, másodlagos és speciális jogforrások, amelyek ismerete fontos, hiszen mindennapi életünket, jogaink és kötelezettségeink alakulását is befolyásolják.

Az Európai Uniót a jog ereje tartja össze, ezért a sajátosan születő jogforrások érvényesülése szempontjából kiemelkedő jelentősége van az Európai Unió Bírósága által folytatott jogértelmező gyakorlatnak. Az Európai Unió Bírósága összetett feladatot lát el, sokféle eljárási formában biztosítja az uniós polgárok, a tagállamok és az uniós intézmények részére a joghoz jutást. Kiemelkedő jelentőségű az eljárások közül az előzetes döntéshozatali eljárás, ez a tagállami bíróságok és az Európai Unió Bírósága közötti sajátos együttműködés, amelynek célja az uniós jog egységes értelmezésének és érvényesülésének biztosítása.

Az Európai Unió sokféle jogot biztosít közvetlenül a polgárai számára. Az egységes belső piac arra épül, hogy hozzájuthatunk más tagállam termékeihez, az Unión belül szabadon mozoghatunk, vállalhatunk munkát más tagállamban, a diákok széles körben kapnak lehetőséget tanulmányaik más tagállamban történő folytatására. A szakképesítések, diplomák kölcsönös elismerése hozzásegíti a munkavállalókat és vállalkozókat az európai mobilitáshoz. A vállalkozások más tagállamban is nyújthatnak szolgáltatásokat, ott szabadon letelepedhetnek, és a határon átnyúló tőkemozgások útjában álló akadályok is lebontásra kerülnek. A vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartja és védi a gazdasági verseny tisztességes feltételeit rendező szabályozás. Ez a könyv ezekben a témakörökben segíti az tájékozódást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/europai-jog-az-europai-unio-jogrendszere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave