0. Az aspektológiában akkor beszélünk a két ellentétes szemlélet erős oppozíciójáról, ha egy igepáron belül a folyamatos tag a maga elsődleges jelentésében (alapjelentésében) vagy annak valamely variánsában áll szemben a befejezettel. Az imperfektív ige legjellemzőbb, a perfektívtől legerősebben különböző jelentésében a cselekvés folyamatát fejezi ki. Amikor az igét ebben a pozíciójában használjuk, akkor a két aspektus (legalábbis az igepárok jelentős száma esetén) nemcsak az elvont értelemben definiált aspektusszemantika tartalmában különbözik, hanem, úgy tűnik, a konkrétabb lexikai-grammatikai szinten is. Elvont síkon e különbség lényege úgy határozható meg, hogy a folyamatos cselekvés a maga határpontjának elérésére irányul, a befejezett pedig ugyanezt a határpontot reálisan el is éri. Erre az általános alapra épül rá az igeaspektusnak az a tényleges használata, amely során az említett és grammatikainak minősített oppozíció mindenkor konkrét lexikai jelentésekben ölt testet, s ebből pedig az következik, hogy a két aspektus szembenállása a lexikai jellegű különbségben is megnyilvánulhat. Erről tanúskodnak azok a kontextusok, amelyekben mindkét aspektus a maga alapjelentésében szerepel, s eközben a folyamatos ige a cselekvést időben elnyújtott folyamatként ábrázolja. Nem kétséges, hogy a jelentések szembeállításának ez a formája ekvipolens oppozíciót eredményez (mindkét tag szemantikailag jelölt), sőt a szemléltetésként bemutatott példák alapján azt is hozzátehetjük, hogy az aspektusok közötti különbség a lexikai jelentésbeli különbség irányába is elmozdul.