Héder Mihály, Paksi Dániel

A személyes tudásról

Polányi Mihály filozófiája: a hallgatólagos tudás, az emergencia és a bizalmi program


Nyolcadik fejezet

Ebben a fejezetben Polányi ismét megmutatja, hogy az állítások szükségszerűen hallgatólagos összetevőt tartalmaznak. A 2., 4., 5., 6. fejezetekben bemutatott érvelés elemeit itt arra használja, hogy kimutassa a tisztán objektív séma jelentés nélküliségét, és elkezdje felépíteni a személyes tudás episztemológiáját. (SZTII:23) Ezen új episztemológiára a tudás hallgatólagos jellege és az intellektuális szenvedélyek miatt van szükség, ugyanis az uralkodó ismeretelméleti rendszerek ezek hiányában hibásak. Az, hogy az állítások hallgatólagos összetevőt tartalmaznak, és az intellektuális szenvedélyek hatására tesszük meg őket, azt is jelenti, hogy az objektivista módszerrel nem ellenőrizhetők. Polányi már a 2. fejezetben úgy fogalmazott, hogy ezen állítások megtétele bizalmi aktus. A személyes tudás programja ezért – szemben a korábbi megközelítéssel, amelyet kritikai programnak nevezhetünk – egy bizalmi program (12. alfejezet), amelyet a könyv alcímében is jelez: Úton egy posztkritikai filozófiához. A fejezet nagy része egy új nyelvfilozófia kialakítására szolgál a személyes tudás alapján, azonban – talán egy kis kitérővel – Polányi az automatizálás filozófiai kérdéseit is érinti. E fejezet ideális lehetőséget teremt a számára ahhoz, hogy az emberi értelem működésének logikai következtető rendszerekkel való modellezésének lehetetlensége mellett érveljen, azon az alapon, hogy e rendszerek nem tartalmazzák a hallgatólagos összetevőt.

A személyes tudásról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 583 5

Polányi Mihály Személyes tudás című könyve a huszadik század egyik legfontosabb tudományfilozófiai munkája. A hallgatólagos tudás elképzelése, miszerint „többet tudunk, mint amit el tudunk mondani” széles körben elterjedt. Polányi szerint az emberi tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem személyes. Ugyanakkor azt, hogy ez mit is jelent pontosan, komoly félreértések és félreértelmezések kísérik.

Polányi gondolatait kizárólag Polányi filozófiai nézőpontja alapján lehet megérteni, amely szakít a filozófiát és a tudományokat ma uraló kritikai, materialista és neodarwini attitűddel. Polányi álláspontja szerint a tudásnak bizalmi alapjai vannak, amelynek a gyökereit az ember evolúciós eredetében (emergencia) találhatjuk meg.

A Személyes Tudásról című könyv a Személyes tudás részletes, szövegközeli elemzését nyújtja, amelyből kirajzolódik, hogy mi is valójában Polányi filozófiája és a személyes tudás elképzelése.

Hivatkozás: https://mersz.hu/heder-paksi-a-szemelyes-tudasrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave