Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Az iskolai színjáték megújítása (Csokonai Vitéz Mihály: Az Özvegy Karnyóné ’s két Szeleburdiak)

Csokonai Vitéz Mihály drámaírói életműve a szerző tudatos életműépítésének egyik elemeként értelmezhető. A költő ugyanis még 1793 táján több levélben keresett kapcsolatot a pest-budai színtársulattal, s saját magát mint nagy teljesítményekre képes, potenciális háziszerzőt mutatta be, tizenhat komédia megírását vagy fordítását helyezvén kilátásba. Ezzel az ajánlkozással ugyan nem volt nagy sikere, a társulattal való közös munka létre sem jött, s utóbb kötetterveiben sem szerepelt önálló drámagyűjtemény létrehozása, ám a drámai műnemben való írói munkáról a későbbiekben sem mondott le. Legjelentősebb színpadi műve, Az Özvegy Karnyóné s két Szeleburdiak182 mindazonáltal 1799 májusában elkezdett csurgói helyettes tanárságának termése, a Cultura után a második itt írott és előadott színműve, s ilyenformán a református iskoladráma-tradíció áramában is értelmezhető, a tanári munka afféle melléktermékeként. Csokonai ugyanis a tőle tanított osztály év végi nyilvános vizsgájára alkotta meg a vígjátékot, messzemenően azokhoz a feltételekhez igazodva, amelyet a nemrégiben indult, szerény múltra visszatekintő csurgói gimnázium jelentett. A szereplők száma ilyenformán az osztály létszámához igazodott, s a karakterek is úgy voltak kiválasztva, hogy minden tanítványa megfelelő, testhez álló szerepet kaphasson. S mivel az előadás alkalma azt is megszabta, hogy nagyjából milyen összetételű közönségre lehetett számítani, a színmű humorának hatáspotenciálja is ennek az alkalomnak a szolgálatában állhatott – azaz egy utólagos értelmezés számára, az egykorú bemutatóról szóló részletes és tagolt beszámolók híján, igen nehezen megragadható konnotációi is lehettek a szövegnek.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave