Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Nemzedékváltások, nemzedéki konfliktusok

A 19. században nemcsak az írói státusz jogi és társadalmi szerepe nyer egyre élesebb kontúrokat, hanem a különböző történeti tudományok modern formái is ekkor alakulnak ki. A nemzeti történelem, irodalom, művészet kutatása összefüggésben állott azokkal a közösségi identitásprogramokkal, melyek a 19. század emberét olyannyira foglalkoztatták. Toldy Ferenc – akit az utókor a „magyar irodalomtörténet-írás atyja” megnevezéssel tisztelt meg – A magyar költészet kézikönyvének második kiadása elé írott előszavában magától értetődően szól „a nemzeti míveltség egyedül idvezítő erejéről” (Toldy Ferenc 1876: XII.). E műveltség egy mondai hőskorból vezet el a 19. század modernizálódó Magyarországára, a kortárs irodalom mindennapjaiban azonban nem is a felkínált irodalomtörténeti vízió jelentette a legnagyobb kihívást, hanem az, hogy a folytonos történetként megalkotott rekonstrukció miképpen kapcsolódott a jelenkor irodalmához. A jelen felé vezetett, s nem egyszer a jövőre nézvést is jóslatokba bocsátkozó irodalomtörténeti elképzelések szerzői ugyanis szükségszerűen érvényesítették preferenciáikat a kortárs irodalom megítélésében. Ily módon sajátos helyzet alakult ki: miközben a történeti anyag feldolgozásában az irodalomtörténészek egymás munkáira támaszkodtak, s jobbára az elődök által kezdett történeti konstrukciókat építették tovább, a történet végpontját – mivel időközben az idő is halad – egyre előrébb tolták. Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy a 19. században kialakult az irodalom történetének nemzedéki elbeszélése.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave