Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A politikai allegória fénykora: Czuczor Gergely, Tompa Mihály, Vajda János

Azt a költői feladatot, melyet Vörösmarty nem teljesíthetett, mások vállalták magukra. Olykor egyszerűen a bárdköltői szerep felöltésével, olykor inkább a bárdköltői szerepnek az allegória felé mozdításában. Előbbire lehet példa Czuczor Gergely A rab című költeménye.190 Czuczort forradalmi tevékenysége miatt előbb bécsi, majd a kufsteini börtönben raboskodott, itt írta ezen utolsó lírai költeményét. A nemzeti allegória kifejtését Czuczor életének tragikus fordulatán túl (ahol a nemzeti fájdalom és a személyes fájdalom esik egybe) segítette a rabköltészetnek a magyar rendi költészetből örökölt, s a bárdköltészetbe könnyedén átfordítható hagyománya, mely Wathay Ferenctől Batsányi Jánoson át vezet el hozzá. A versbéli rab – talán Petőfi nyomán – szerelem és haza kettősségét, s e két értékrend szoros összefonódását állítja:

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave