Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Ideál és való ellentéte (Toldy István: Anatole; Asbóth János: Álmok álmodója)

Az egykor még létező eszményi világ és a jelenkor valóságának szembeállítása, melyet a század második felének verses regényeiben is láthattunk (lásd 232–235. o.), s a prózaepikában is tetten érhető, irodalomtörténet-írásunkban jellegzetes nemzedéki tapasztalatként mutatkozott meg. E generáció tagjai (Arany László, Asbóth János, Beöthy Zsolt, báró Pongrátz Emil, Prém József, Rákosi Jenő, Toldy István) gyermekként élték át a szabadságharc bukását és az azt követő abszolutizmus korát, s számukra a kiegyezés várt eredményeinek elmaradása okozta a legnagyobb csalódást. Mindazonáltal hiba volna pusztán a történelmi elvárásokban való csalódásból magyarázni e közel sem azonos színvonalon alkotó és nem feltétlenül ugyanazon poétikai elvek alapján dolgozó szerzők műveit. Az idealitás elvesztésének művészi problémája ugyanis az 1850-es évektől a nyugat-európai irodalomban is jellemző, s inkább mutat arra, hogy e generáció tagjai a neveltetésük során megszerzett kulturális mintákat nem érezték alkalmasnak, hogy azokkal a körülöttük lévő világ zajló eseményeit megfogalmazzák.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave