Az anekdotikus szerkesztésmód kétségkívül a 19. század második felének egyik meghatározó prózapoétikai sajátossága. A Jókai–Vas-féle tárcaregény anekdotaformája afféle mise-en-abyme-ként, kicsinyített tükörként használta a formát, Mikszáthnál az anekdota narrátora többnyire egy kollektív tudat megszólaltatója, s a történet létrejöttének körülményei (az anekdota elmondása) is beleíródnak az elbeszélésbe, míg a század utolsó évtizedeiben egyre inkább népszerűvé váló tárcanovella műfajában az anekdotikus szerkesztésmódot egyre inkább a zárlat poentírozása határozza meg, miközben az anekdota felépítését tekintve változatos formákat ölthet. Általánosságban elmondható, hogy az anekdota élőbeszédet imitáló irodalmi formáit az elbeszélői és szereplői szólamok megsokszorozása váltja fel, illetve egészíti ki, s ennek következtében az anekdota digresszív, az elbeszélés menetében kitérőt jelentő szerkesztésmódját inkább egy parataktikus, szólamokat egymás mellé rendelő eljárás határozza meg. (Az anekdota értelmezéséhez lásd Hajdu Péter 2005: 191–226.) Ehhez hozzátehetjük, hogy a tárcanovella műfaja azért is érdemel itt külön említést, mert eme elbeszélések esetében nemcsak azzal kell számolnunk, hogy az egyes sajtóorgánumok struktúrája befolyásolja a szövegek formai jellemzőit (pl. terjedelmi korlátokat szab), hanem azzal is, hogy a napi- és hetilapok eltérő környezetbe helyezik e szövegeket. Példának okáért egy-egy novella értelmezését befolyásolhatta az, hogy milyen újságban jelent meg (politikai vagy irodalmi lapban), hogy a szerző számíthatott-e arra, hogy közönsége felismer bizonyos helyszíneket vagy szereplőket, hogy a lapban a közölt novella milyen egyéb szövegek környezetében jelent meg (mennyiben kapcsolódott pl. a napi hírekhez). E jelenségnek tudható be, hogy a századvég novellistái elbeszéléseik kötetbe rendezésekor sokszor hozzányúltak a szöveghez, hiszen azok, elszakadván a napilapok területileg és társadalmilag egyaránt behatárolható közönségétől, más prózapoétikai fogásokat igényeltek. Természetesen ennek az elsődleges kontextusnak a vizsgálata nem lehet feladatunk, csupán jelezhetjük azt, hogy bizonyos szövegek poétikai megformáltságát alapvetően befolyásolhatták e körülmények. (Lásd még Hajdu Péter 2007.)