Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A korszak színháztörténetéről

Az állandó magyar nyelvű színházépület és társulat létrehozása szerteágazó politikai és kulturális előzmények után valósult meg, s a gondolat 18. századi felbukkanásától hosszú út vezetett addig, hogy 1837. augusztus 22-én Vörösmarty Mihály Árpád’ ébredése című darabjával megnyílt a Pesti Magyar Színház. A közvélemény szimbolikus jelentőséget tulajdonított az eseménynek: a nemzet egységének és a különböző társadalmi rétegek közötti érdekegyesítésnek a jelképeként tekintettek az épületre – s ezt a közhangulatot kiválóan érzékeltette Vörösmarty nyitódarabja is, amelyben a feltámadt Árpád szemléli meg a színházat, s ezzel mintegy a nemzeti történelem sajátos beteljesedéseként mutatkozik meg a teátrum. A színház felépítésének koordinálását s majdani működtetését is Pest vármegye vállalta magára (erre utal a színház nevében a „pesti” jelző), s státuszának változását az idézte elő, hogy 1840-ben az országgyűlés vette át a fenntartói feladatot (XLIV. törvénycikk) – ettől kezdve viselhette a színház a „Nemzeti” nevet.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave