Az élettörténet és a társadalmi identitás kérdésének összefonódása Illyés Gyula prózájában is megjelenik, igaz más kontextusban, mint Márai esetében. A Puszták népe (1935) az irodalmi szociográfia már önmagában is köztes helyzetű műfaját kapcsolja össze az önéletírás poétikai eljárásaival. A létrejött narratíva megőrzi e kettős eredet sajátos nyomait mind a szerkezet, mind a megjelenő nézőpontok, mind a nyelvi modalitás terén. A fejezetek a szociológiai megközelítésből fakadóan elsősorban tematikus elrendezést mutatnak, a pusztai élet egy-egy aspektusát választva tárgyul. Emellett azonban egy családtörténet vázlata is kirajzolódik a könyvből, és az elbeszélő élettörténetének gyermekkori eseményei is megjelennek. Az önéletrajzi szál nem követ szoros időrendet, bár a mű első fejezeteiben esik szó legbővebben a szülők családjáról, a két família viszonyáról és a családtörténet fontos alakjairól. A laza kronológiai keret érvényesülését a pusztáról való elköltözés elbeszélése biztosítja, amely a narrátor iskolai szökésének hozzá kapcsolódó történetével együtt lezárja a könyvet. A önéletírás e keretes szerkezeten túl is átjárja a szöveget, mivel a fejezetek tematikája mindig mozgósítja az odavágó gyermekkori tapasztalatokat és az egykor hallott történeteket.