Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Ady Endre

A Nyugat indulásakor a folyóirat a maga önértelmezésében Ady költészetének meghatározó szerepet juttatott, a címlap mintegy a modern irodalom emblémájaként tüntette fel a költő nevét a szerkesztők között. Ady alakjának középpontba helyezése több szempontból is érthető eljárás: az Új versek (1906) zajos fogadtatása alkalmat kínált az ekkor még szinte ismeretlen irodalmi lapnak, hogy az érdeklődő közönség figyelmét magára vonja. A marketingszempontokon túl természetesen esztétikai megfontolások is álltak az Ady költészetének juttatott kiemelt pozíció mögött. A korabeli közönség az Új versek költői nyelvét zavarba ejtően újszerűnek érezte, s Ady költészetének az egykorú líra kontextusában joggal tulajdonítható jelentős innovatív teljesítmény. A beszédmód utalásszerű jellegét, a jelentés szokatlan mértékű kifejtetlenségét, a szövegek egyértelmű megfejtéssel szembeni ellenállását a kortárs kritika is irodalmi áttörésként értékelte.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave