Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Weöres Sándor

Weöres költészetében a megújulás a forma fogalmának átértékelésével függ össze. A forma már Kosztolányinál és Babitsnál sem csupán a jó hangzás megteremtésének eszköze volt, hanem a beszédet lehetővé tevő gépezet, amit főként Babits egyszersmind az európai kulturális hagyományok hordozójának is tekintett. Weöres, amint ezt A vers születése (1939) című doktori disszertációja is tanúsítja, a forma minden közvetlen jelentésességet és ezáltal a humanisztikus tartalmak szféráját is megelőző gondolatát tette költészetének alaptényezőjévé. Verseit és ciklusait olyan átfogó, rendszerszerű formakoncepciók hatják át, amelyek e rendszereken belül szinte korlátlanul érvényesítik a pluralitás és a változékonyság játékát, minden képzetet kicserélhető elemmé, ellentétek és megfelelések tagjává téve. Ebben a poétikai szerkezetben a beszéd működésben tartja a mondást megelőző nem tudást is, ami azonban nem valami semmire sem kötelező relativizmushoz vezet, hanem annak belátásához, hogy a világ létezése végtelenül meghaladja az „ént”, egyáltalán az „emberit”. Az eltérő nemű elemek egyenrangúsága nála olyan partitúraszerű olvasásmódot feltételez, amelynek célja nem valamiféle egységes értelem megalkotása és annak referenciális biztosítása, hanem a kapcsolódási lehetőségek felszabadításával egy olyan nyelvi tér létrehozása, ahol nem jelennek meg azok a tényezők – mint például a „lírai én”, a leírható forma és a „szemléletesség” szolgálatába állított alakzatok –, amelyek a verset szemantikai üzenetté változtatják, hanem az egész mű partitúraszerűen önmaga folytonos megújításra és kitágítására törekszik.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave