Amikor a 60-as évek végén, 70-es évek elején jelentkező új prózaírói nemzedék legkiválóbb alkotói, és a munkájukat figyelemmel kísérő kritika ráeszmélt, hogy saját történeti, kulturális helyzetük csak a magyarországi modernség nyelvi alapjait meghatározó Nyugat korszakával, pontosabban és elsősorban a Nyugat első nemzedékéhez tartozó, elhallgatott írókkal, főként Kosztolányival és Babitscsal helyreállított folytonosság által beszélhető el értelmesen, emlékezetük kultikus pozícióba helyezte az 50-es, 60-as évek azon alkotóit, akik e folytonosságnak személyükben és műveikben is kifejezői lehettek. Egészen biztosan közéjük tartozott Ottlik Géza és 1959-ben megjelent regénye, az Iskola a határon. Az Ottlik-kultusz kialakulásában mindenképpen szerepet játszott a 70-es évek egyik olyan tanulsága, mely az autonóm irodalmiság egyszerre etikai és esztétikai igényeiben ragadható meg legpontosabban. Amennyiben egy író időt állóan értékes művet kíván létrehozni, kívül kell maradnia a politika körein. A kultusz kialakulásának idején Ottlik írói habitusának és írásainak sajátos „antipolitikai” jellege, „civilsége” került előtérbe, ő vált a szigorúan hivatásetikai normákat követő prózaírás autentikus képviselőjévé. Olyan kultusz alakult ki tehát, amely a művet bizonyos értékszempontok parabolikus, példaszerű színreviteleként értelmezte, magukat az értékszempontokat azonban nem emelte ki a szövegből, nem helyezte át más kontextusokba. Ezt a viszonyt testesítette meg az az írásmű, amelyet Esterházy Péter készített 1982-ben Ottlik 70. születésnapjára, hangsúlyozottan rituális gesztussal egyetlen lapra másolván le az Iskola a határon teljes szövegét. Ily módon az Ottlik-kultusz sokáig egyfajta allegorikus olvasatban rögzítette az alapjául szolgáló regény értelmezését, létrehozva a tanítás, a didaxis szituációját, jóllehet a mű ezt az olvasatot csak felkínálja, nem teszi kötelezővé. A parabolikus értelmezői viszony a tanítás szituációjában mindig azt jelenti, hogy a tárgy az értelmező fölé kerekedik. Ez a folyamat paradox módon azzal fenyeget, hogy az allegorizáló olvasat feléli, elfogyasztja a regényt, ahogyan az Esterházy készítette lapon is olvashatatlanná vált a szöveg. Az Iskola a határonnal ez lényegében meg is történt, hatása az ezredfordulóra érzékelhetőn megcsappant.