A közelmúlt irodalmát ma hajlamosak vagyunk olyképpen látni, történetét azzal a kiinduló feltételezéssel elbeszélni, hogy a 60-as évek végén, a 70-es évek elején komplex és mélyreható változás zajlott le a különféle szépirodalmi műfajokban éppen úgy, mint ezzel szoros összefüggésben a kritikai szemléletekben és nyelvekben, valamint – ha nyilvánvalóan lassabban is – az olvasóközönség irodalmi tudatában, ízlésében. Ezt az átrendeződést mélysége és kiterjedtsége miatt szokás fordulatnak vagy – a korabeli tudományfilozófia szókincséből vett kifejezéssel – paradigmaváltásnak nevezni. Ezek a metaforák, mert hiszen azokról van szó, egyfajta megértésbeli küszöb átlépésére és a poétikai alapok megváltozására, az irodalmat alkotói és befogadói oldalról övező problématudatok jelentős átalakulására utalnak. Nem indokolatlanul, mert ha nem is előzmények nélkül, a 60-as évek végén a prózában éppen úgy, mint a költészetben kétségtelenül megjelentek olyan bonyolultabb poétikai formák, amelyek sikeresen oldották fel a korábbi mimetikus poétikák dominanciáját. Ezek ráadásul összhangot mutatnak azokkal a nyelvkritikai szemléletekkel és alkotásmódokkal, amelyek a próza területén például a francia újregény kezdeményezéseiben, vagy éppen a Joyce és Virginia Woolf utáni angol irodalomban nyilvánultak meg, a költészetről szólva pedig leginkább a Celan utáni német lírában kereshetők rokon vonások. Ennek ellenére nem árt óvatosan bánni a „fordulat” és a „váltás” metaforáival. Ezek ugyanis kétségtelenül alkalmasak egyfajta fejlődéstörténet felvázolására, vagyis arra, hogy csekély számú vagy akár egyetlen egyirányú utcára egyszerűsítsék egy korszak irodalmi térképét. Ez pedig nem csupán azért kerülendő, mert minden ilyen egyszerűsítés az irodalom széles területeit szorítja feledésbe, teszi jószerivel hozzáférhetetlenné, vagy csupán egy sor tagjaként engedi, hogy bizonyos művekre rátekintsünk. Kerülendő lehet azért is, mert nem kényszeríti a változás történeti dinamikájának alapos feltárását, megelégszik egy, bár látszólag nagy erejű, valójában nem feltétlenül jelentős teherbírású, az esztétikai ideológiáknak fokozottan kitett, zárt és egyszerű elbeszélésszerkezettel.