Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Írói csoportok, alkufolyamatok

Nem kétséges, hogy ha az irodalompolitika át is ment bizonyos változásokon a Kádár-rendszer évtizedei alatt, e fogalom létezése és töretlen használata már önmagában is kellőképpen jelezheti, hogy az irodalom intézményei (szerkesztőségek, irodalmi tanszékek stb.) és a működését meghatározó önreflexiós mechanizmusok, elsősorban a kritika mindvégig a hatalom ellenőrzése és befolyása alatt maradtak. Mégis elmondható, hogy az irodalom a 60-as évek elejétől egyre kevésbé játszott kitüntetett politikai szerepet. Ennek oka egyrészt az lehetett, hogy a hatalom sikerrel nyerte meg a befolyásos írók jelentős részét a kádári modernizáció ügyének, és már nem várták el tőlük, hogy propagandisztikus eszközökkel is a rendszer mellé álljanak, elegendő volt a részleges egyetértés, a kölcsönösen hasznos elfogadás. Mindeközben a marxista ortodoxia fokozatosan háttérbe szorult a kultúrpolitikai irányításban. Ennek következtében az egyes alkotói csoportosulások külön-külön igyekeztek számukra előnyös, más csoportoknak esetleg hátrányos alkukat kötni a hatalom képviselőivel, jól tudván persze, hogy maga a hatalom sem egységes. A 60-as évek közepétől a 80-as évek közepéig jól kirajzolódnak, ha mai tudásunk alapján minden részletében nem is nyomon követhetők a megosztó logikájú alkufolyamatok.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave