Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja

Az 1925-ben született Kardos G. György 1968-ban publikálta a modern Izrael megszületésének idején játszódó trilógiájának első kötetét, az Avram Bogatir hét napját. A második kötet, a Hová tűntek a katonák? 1971-ben jelent meg, A történet vége pedig, amely lezárta a trilógiát, 1977-ben. Kardos G. Györgyöt személyes élményei indították a regény megírására, hiszen a második világháború után, amelynek befejezése Jugoszláviában érte, áthajózott Palesztinába, ott beállt az izraeli hadseregbe, végigharcolta Izrael első háborúit, majd 1951-ben visszatért Magyarországra.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave