Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Szilágyi István: Kő hull apadó kútba

Jóllehet Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regénye nem hozható közvetlen összefüggésbe a historiografikus fikció elbeszélésmodelljével, leginkább talán e modell perspektívájából közelíthető meg. Tudjuk azonban, hogy az elbeszéléseket építő kollektív emlékezet nem ruházható fel szubsztanciális jelentéssel, inkább operatív fogalomként értelmezhető, úgy természetesen a historiografikus fikció fogalmában is a tudat múlthoz kötődését kifejező viszony létesítése érdemelheti ki figyelmünket. Az 1975-ben Bukarestben, majd öt évvel később második kiadásban Budapesten is megjelentetett könyvet a korabeli kritika a 20. századi magyar irodalom klasszikusainak rangjára emelte, és ez az értékelés azóta is helytállónak látszik. Talán az azonnali kanonizációval is összefügghet, hogy bár Szilágyi regényének 4. kiadásakor jelentősen meghúzta a korábbi változatot, ami sikeres művek esetében nem gyakori, a kritika erről gyakorlatilag nem vett tudomást.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave