Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Kemény János emlékezete

A Murányi Vénushoz hasonlóan a kortárs történelemből vett események képezik a Porábúl megéledett Főnix, avagy Kemény János emlékezete cselekményének alapját is: II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata, Kemény János tatár fogsága, házassága, fejdelemmé választása és halála. A mű minden bizonnyal még 1665–1670 között, a Wesselényi-összeesküvés idején keletkezett, de nyomtatásban csak 1693-ban látott napvilágot, feltehetőleg politikai okokból. Eldöntetlen kérdés, vajon öncenzúra vagy külső kényszer eredménye-e, hogy a nyomtatott műből elmaradt az a Zrínyi Áfiumának ismeretéről tanúskodó, Montecuccoli- és Habsburg-ellenes kijelentéseket is tartalmazó reflexió, amelyet az újabb szövegkiadások visszaillesztenek a műbe (Jankovics József 1999: 283–285). A politikai és a hadi események ebben a szövegben is szerelmi szállal kapcsolódnak össze, a köz- és a magánügyek viszonya azonban egészen másként alakul, mint a Murányi Vénusban. Míg ott az egyéni és a közösségi célok harmonikusan illeszkednek egymáshoz, a Kemény-eposzban a két szerepkör ellentétbe kerül egymással: a közösségi feladatok elvállalása, a hadvezéri, majd a fejedelmi pozíció elfoglalása a privát, házassági boldogság elvesztésével jár, és végül a főhős halálához vezet.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave