A legtöbb számjelölést taglaló leírás bemutatja, hogy az unáris számrendszer, vagy más néven az egy az egyhez való megfeleltetés használata a legkézenfekvőbb. Vagyis egyetlen jelet (például vonást a fában) ismételgetünk, és annyiszor ismételjük meg a jelet, amekkora számot ábrázolni szeretnénk. Ezt a rendszert sok helyütt alkalmazták különböző formákban: rováspálca, agyaggolyók, csomók, kövek stb. A másik lehetőség, hogy minden egyes számra egymástól független szimbólumot használunk (l. a 21.1. táblázatban az unáris rendszert és független szimbólumokat megjelenítő oszlopokat). Az általunk alkalmazott tízes rendszerben a számoknak egy és tíz közt egymástól független neveik vannak (most tekintsünk el az etimológiai megfontolásoktól, amelyeket hamarosan részletesebben tárgyalunk). Elképzelhető lenne egy olyan rendszer is, amelyben a 11-re is egy külön szó van, a 12-re is stb. Hasonló esetet látunk az angolban, ahol a 11-et jelentő eleven és a 12-t jelentő twelve teljesen új szavak, és nem a 10-1-ből és 10-2-ből vett kombinációk (legalábbis a mai beszélők számára nem azok). Elképzelhető lenne tehát, hogy minden egyes számra külön számjelet használjunk. Hasonló megfontoláson alapulnak azok a megoldások, amelyek testrészek neveit használják a számok megnevezésére. Így például a jupno csoport Pápua Új-Guineában a bal kisujját használja 1-ként, a gyűrűsujjat 2-ként, a jobb kisujj a 6, gyűrűsujj 7, bal láb kisujj 11, jobb láb kisujj 16, bal fül 21, bal szem 23, köldök 30 és az így használt legnagyobb számok a bal here, jobb here és pénisz rendre a 31-et, 32-t és 33-at jelölik. A nők ilyen nagy számokat nyilvánosan nem is mondanak ki (további példák találhatók pl. Butterworth 1999; Dehaene 2003; Saxe–Fall 1998 írásaiban).